Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Sebesi Ernő: Hattyudal
Zené-t. Battistini temetésének a részletei voltak benne megírva. Mohón olvasta a meleghangú nekrológokat. Megállt és az Operaház előtt találta magát. Itt újból elolvasta a részleteket és felragyogott a szeme. — így rendben van minden — gondolta. — Dögöljenek meg mind, azok a híresek, ahányan csak vannak!... Ha legalább ez is tenorista lett volna — adta meg neki gondolatban a kegyelemdöfést. Az Operában még tartott az előadás. Volt egy pillanata, mikor oda akart menni a portáshoz, akit még vendégszereplése korából ismert, az felengedné jegy nélkül is. Ezt az ideát elvetette, majd holnap úgyis megmutatja, hogy mit tud! Kiment az Oktogon-térre, be akarta cserélni a három újságot egy Futárra, mert nagyon szerette, ha másokat is lecsepülnek, nemcsak mindig őt, de ezt is meggondolta és tovább sétált a villasor irányában. Már közel járt a milleniumi emlékhez. Az egyik villa homályában álmodó kertjéből egy éji madár szólongatta a párját, szomjasain és dallamosan. Éneke sürgető s izgatott volt mégis jólesőn, nyugodtan szállt a levegőben a hangja. Telekén lehajolt az úttestre, valami kő után nézett, hogy szétriassza az esetleges találkát (irigykedett a sérelmesekre; a súgónőre most már csak homályosan gondolt). De nem talált facér kövei, erre odament a kerítéshez és újságjait odahajította a képzelt találkahelyre. Sisteregve ájult el a sok újság egy bokor alján. Most már erősen dolgozott benne a sör. Le kellett ülni a villa kerítésére. Felfigyelt, mert hirtelen megint csak gramofon ütötte meg a füleit. Jobban figyelt és rögtön extázisba jött. Mintha a saját hangjára ismert volna. — Ez a főpróba a holnapi hattyúdalhoz — ujjongott benne a láz. Követni próbálta a szükséges szájmozdulatokkal az áriát, amely egyre tisztábban zengett, salaktalnul az őszi estében s mintha a csend is felfigyelt volna erre a hangra, mely epedve csuklóit meg egy láthatatlan torokban. Gyönyörködött ebben a hangban, melyet most önkívületben kisajátított a maga részére. Az ital egyre jobban gyengítette. Édes mámor láthatatlan hintáján ringatózott, kábító fény borította el, az árnyak gyáván elosontak mellőle, úgy érezte, hogy ilyen könnyű sose volt a szíve, a vér könnyelműen ficánkolt benne s ahogy körülnézett, úgy látta, hogy az aszfalt nem más, mint a színpad, a kanális rácsos nyílása a színpadi sűlyesztő, iaz aszfalton tükröződő lámpasor a rivalda éles és kiáltó fényeit szöktette a szemébe, a homályos mélyből egyre árad a haing, egyre hömpölygőbb ritmusban, a kerítés falán egy egy választási plakát fehérlett, színlapnak nézte és nevének betűi táncolni kezdtek előtte, már megcsapta a siker előszele, már vége felé közeledett az ária, most hátra ment pár lépést, mint a régi, patétikus, oliasz énekesek, hogy minden erejét összeszedje, a magas cére koncentrálja idegzetét, tehetségét és bosszúját, most tiszta lesz a szövegkiejtése, nemes lesz a fracirozása, hogy mindenkihez egyformán szóljon, már a lépcső legfelső fokán állt, ő miaga volt most a legmagasabb szuperlativusz, kitátotta foghíjas száját, egy ferdén reszkető, égő pirosban vonagló seb volt most a fájdalmas szája, iszonyú forróság perzselte, tompán érezte, mintha egy ér pattant volna meg, ugyanakkor apjára gondolt, aki műkedvelői színpadon szavalás közben halt meg hirtelen, — szédült vele az egész világ, az ívlámpák őrült lengésekben keringtek a szemei előtt, az ária megbicsaklott a gégéjén, zúgott a feje, a kiszáradt ágak recsegve-zörögve beszéltek s ez a nesz a taps dörgését továbbította szomjas füléhez — meg akarta köszönni a tapsot, de hirtelen mintha vasmarok szorítaná a tarkóját, a hála is hajlongott benne s ugyanakkor tehetetlenül végigdőlt a lépcsőkön. * Mikor a villa tulajdonosa hazaért, a sötét lépcsőkön megbotlott. Felesége karjából gyorsan kiszabadította magát s előre akart sietni, de valami nem engedte a lábát. Lehajolt, zseblámpáját vette elő és rögtön látta, hogy lába egy emberi testbe botlott. Telekén Kamillo ott feküdt a lépcsőkön s mikor öt perc múlva megérkeztek a mentők, már csak a halált konstatálták.
