Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Sebesi Ernő: Hattyudal
Erre idegeskedni kezdett Telekén, de amikor a lemez a vége felé nem bírta a magas cét kihozni olyan tisztán, ahogy ez egy Caruso-lemeztől telik, akkor megenyhült. Odament a társasághoz. — Hallgassanak meg engem holnap — és döngette a mellét. — Hol? — tréfálkozott vele egy fiatal lány. — Hát az Operában. Elfojtott kuncogó nevetés hallatszott köröskörül, de Teleként ez nem bántotta, sokkal magasabba^ állt ő már az emberi dolgok fölött. Végignézett rajtuk egy mosollyal, melyről le lehetett olvasni azt, hogy neki van egy titka, de ezt nem árulja el már senkinek... Most hirtelen szinte megbánta, hogy annak a fiatalembernek ma este beharangozta a holnapra tartogatott szenzációt. Közben még egy Caruso-lemezt próbáltak, talán csak azért, hogy boszszantsák Teleként, akiről azt se tudták, hova tegyék. — Ez is valami? — fitymálta le a lemezt. A lemezen repedés volt és ettől az ária egy helyen disszonánsába fulladt. — Hallották? — Mit? — Hogy megbicsaklott a hangja. A híres Carusónak! Az nálam nem fordul elő. Az ki van zárva. A lány hirtelen megállította a gépet s leemelte a lemezt. — Ezért van ni! — és fölényesen odatartotta a repedést. — Erről Caruso nem tehet — mopdta a tulajdonos, aki személyes sértést látott a dologban. Telekén le volt forrázva. Nem is gondolhatott védekezésre. — örülhetne maga, ha csak ilyen repedés volna a maga torkán — kacagott fel a lány. — Mit mondott? — hördült fel Telekén és élvezte, mennyire megnőtt az ereje ebben az ellenséges környezetben. Fenyegetően felállott, de akkor már a tulajdonos is közbelépett. Ez hatalmas, nagy darab ember volt, karonfogta Teleként s leültette az asztalához. — Ezek itt cirkuszisták, ilyen muszklival — és rámutatott óriási bicepszére. — Mit gondol, kérem? Velük akar kikezdeni? Legyen esze! — Az van! — mopdta hencegve. Telekén erre felkapta a sört és egy hajtásra leengedte a torkán. — Nézze, kedves művész úr, jöjjön erre velem, itt a vészkijárat, ne is nézzen hátra, — azzal fogta Teleként és a vékonydongájú embert kiperdítette az oldalkijáraton. Odaát a társaság erre torkaszakadtából felkacagott, Telekén kint állt az ajtó előtt, most ért hozzá a kacagás, mintha pofonvágták volna, erre bizonytalan lépéssel megindult és megint ott volt a> söntésben. — Fizetni — mondta halkan. — Nem kell a művész úrnak — hárította el a tulajdonos. — Telekánnak nagyon jól esett ez a megszólítás. Ez új erőt adott neki. — Én nem félek, még ha olyan muszklija van ott mindenkinek. Tudja-e, ki vagyok én? — Nem érdekel — kiáltott rá most már haragosan a tulajdonos és a társaság nagy nevetésétől kísérve, most a rendes bejáraton távozott Telekén Kamilló, mindenesetre most is külön felszólításra, de most ez egyszer a tulajdonos lába beszélt hozzá erélyesen. Valaki észrevette, hogy a clindere itt maradt. A kislány szaladt ki vele és odagurította Telekánhoz, aki a söntés előtt egy söröshordón ült és noteszébe feljegyzéseket eszközölt. — Egy korsó pilseni külvárosi söntésben és 80 fillér megspórolva. Most odaért a cilinder, megtörülte, feltette a fejére és még egy feljegyzést örökített meg a noteszében, melyet naplószerűen vezetett: — Esti mérkőzés Carusóval. Eredmény 0:0 a közönség javára. Zsűri: pártoskodó, zenei analfabéták, nagy muszklikkal. * A Múzeum-kőrúton három estilapot vásárolt, útközben kezdte azokat olvasni. Természetesen csak egy rovatot méltatott figyelemre. A Színház és
