Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Morvay Gyula: Egy ember érkezett

— Gyereket ölni? Azt nem segítek! Soha!

Az asszonyok nem zúgolódtak. Egyet-kettőt fordultak és kimentek a várószobába. Várták, míg rájuk kerül a sor. Vidáné maradt bent, azt vizsgálta «az orvos.

— Nem mondtam magának eleget négyszemközt: inkább hatot szüljön, mint egyet elosináljon. Halálos baja lehet... Föld, föld ... ! És az élet kutya? Lehet, hogyha az egész uradalom a maguké lenne, akkor is földet akarnának, nem?

—■ Nem.

— Akkor nem értem és megint csak nem értem magukat.

— Nem érti meg, hogy két hold földiünk van már 90 év ótia? Megérthetné,doktor úr. 'Kilencven év óta annak úgy kellett maradnia és úgy is fog maradni, mert másképpen éhenhalunk.

— Megvizsgáltam magát: semmi baja sincs. Babája lesz, de az nem baj...

— Pedig baj, — mondta az asszony és kendőjét szedte.

Az orvos kiment a várószobába és kihirdette:

— Kik azok, akik még más betegséggel vannak itt? Azok jöjjenek be! Akik lehetetlent akarnak tőlem, azok hazamehetnék.

Minden asszony hazament.

Tél lett, majd tavasz és megint ősz, tél és nyár.

Itt az Isten háta mögött élt az orvos, itt kezdte meg« munkáját. A rideg« utcákon mintha elöimlött volna a sivárság: alig szaladt rajta egy gyerek. Amikor a falu szélén sétált, az emberek éppen az őszi szántást végezték. Mindjárt a falu alatt egy nagy lapos gyümölcsfákkal volt beültetve. Piros és sárga «gyümölcsök illatoztak: a föld, a virágpor, az eső és a napsugár fogamzásának és terhességnek gyümölcsei. Az orvos rászólt a közelben szántó és kapáló emberekre:

— Emberek! «Látjátok ott a gyerekeket? Most jönnék ide játszani. Várjanak itt velem.

A «gyümölcsös alá jöttek a gyerekek, éppen az óvódások voltak. Rossznadrágos, szurtosarcú kisgyerekek, d«e vígak, életerősek. A fák alatt szétrebbentek és piros ajkukkal, kék szemükkel a gyümölcsökkel és az éggel voltak egyenlők.

— Nézzék, — mondta az orvos az embereknek, — nem szép? Nem ezeké és «nem a maguké a jövő? Milyen szurtosak, milyen hasadt a nadrágjuk, de könyv és szerszám, erő és élet lesz kezükben. így már érdemes élni. Ezékért érdemes élni. Nemcsak „én", nemcsak a „magam". Emberek vagyunk, a jövőt is el kell rendeznünk. Még az állat is rendezi. Szaporodik, vagyis él.

— Ezek örüljenek, — mondta az egyik ember, kezében ostorát forgatva, de több nem születhet. Ez is törvény.

Azzal otthagyta az orvost és a piros gyerekeket, akik tovább játszottak. Mintha színe«s karikáik, kék pántlikák, tarka virágfürtök kavarogtak volna a terméstadó mezőn.

Elmaradtak az orvos betegei. Újra üresek voltak a szobák. Az emberek továbbra is betegeskedtek, de nem mentek el az orvoshoz, aki „nem segített".

Az orvos pedig egyedül maradt emberségével, mert nem «akart gyermeket ölni. Az emberek haragudtak az emberre, aki nem lett cin