Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Morvay Gyula: Egy ember érkezett

— Mi már csak ebben a sorsban élünk.

Uccán, háziakban beszélt az emberekkel, harc volt beszédében és meggyőzés, vezetés és irányítás, de a parasztok bólogattak és hunyorgottak, nem hittek neki. Rövid mondatokat köpködtek eléje. Évtizedek óta élesítették ilyen rövidre ezeket a mondatokat, de éppen azért minden elimondándó benne volt.

— Mlondtuk magénak is: föld kell.

— Mi már élünk, jogunk van élni, de aki nem született meg, joga van meghalni. Inkább maga is segítsen doktor úr a népnek, hogy ne legyen annyi gyerek!

Hiába beszélt az orvos, a konok mondatok útját állták.

„Cinkosok" mondta magának, de „mégsem segítek nekik embert ölni"

De mintha előre tudták volna mondatát és gondolatát, már felelték is az emberek:

— Mért orvos maga doktor úr, ha nem segít a mi betegségünkön?

Az ucca levegőjén át, parasztokon keresztül szűrődött a mondat és elszállt a szikes földek felé.

Szobájában a csillagok mintha megnagyobbodtak volna, mintha mindegyik egy-egy gyermekfej lett volna. Bacsökné magzatja volt közöttük a legnagyobb, legifehérebben világító. És egészen messze, az ég hajlásúnál az a vérvörös fejű csillag mintha a tű nyomán kiserkent egy csepp vért csillogtatta volna.

Lassan megjöttök a betegek, volt munka. Akik sokáig1 ottmaradtak, akik nem tolakodtak és nem siettek, azok voltak az egykések. Ezt már tudta és örült is enirtek, legalább mindig egyszerre, egy csoportban taníthatja őket, hogy bűn megölni a gyermeket.

— No, jöjjenek be Vidáné, meg a többiek.

Az asszonyok bementek az orvos szobájába, amely most már fehér volt. A szekrények fehérre voltak festve, minden csupa üveg, átlátszó tisztaság. Ezer és ezer skatulya: egy-egy dózis a halál ellen, kötszerék, karbolszagi, éterszag és jóillatú olajok: ezek jelentették az orvos szobáját.

— Segítsen, doktor úr, — kezdte Vidáné. — Maga orvos, magának segítenie kell.

— Ha nem segít, megyünk a bábasszonyhoz, vagy más valakihez, — vágta rá Kerekesné.

— Bacsökné is itt van? — kérdezte az orvos.

— Itt vagyok, doktor úr.

— No nézzék. Itt ez az asszony. Nagy bűnös: gyereket ölt, ezt tudják. Nem tudom, lesz-e belőle törvény, de a bűn bűnnek marad. Mire való ez a gyilkolás?

— Nem lesz belőle törvény, — mondta Bacsökné. — Semmit se bizonyítottak rám ...

— És a bíró?

— Mendemonda, — vágta rá bátran az asszony.

— Nem értem magukat...

— Mii megi a doktor urat... Vagy ne éljünk urunkkal? Hát adjon orvosságot, hogy attól ne legyen gyerek! Segítsen rajtunk! Ha nem segít, magunknak kell segíteni, ez biztos.