Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Morvay Gyula: Egy ember érkezett

— Honnét jön az úr és mivel szolgálhatok?

— Ide megyek a faluba.

— Tudom.

— És reggelig szobát kérnék, meg vacsorát.

— Lehet. Tizenöt meg tíz, az huszonöt korona.

— Tessék, ki is fizetem.

— Hagyja, elhiszem.

Akkor mondta ezt a kocsmáros, mikor a fiatalember pénztárcájához nyúlt. Aki ilyen egyszerre helybenhagyja az árat és mindjárt ki is fizeti, annak lehet hiinni.

— A kuliért ide a sarokba, maga pedig menjen a szobába, itt a kulcs, mindjárt ott lesz a vacsora. Áráért-való lesz, úgy dukál.

—■ Jó éjszakát.

— No, még nem, mert vacsora után nézzen be a söntésbe: 11-ig elbeszélgetünk.

Mintha a törvény első rendelkezését hallotta volna. Ez volt a 11-ig való nem alvás. Vacsora után kiment táskájához: megnézte, megigazítgiatta és a kissé kiálló könyveket helyükre igazította. Tojásban, zsírban úszott (fél kilóra való sült szalonna, ez volt a vacsora, meg két deci bor. Felét ise ette meg.

Körülnézett. A rövid ágy piros takaróval volt leterítve, rajta 10—12 tál kocsonya volt. „Hűvös a szoba, biztosan azért tartják itt."

— De jól élnek miagiulk erre, — ez volt első szava a kocsmároshoz, alki végignézte őt.

— Mér élnénk jól? Zsíros volt a vacsora?

— Az. Meg az ágy is tele van kocsonyás tálakkal.

— No, azokat majd leszedetem, de azért még szegényesen élünk. Maga mi járatban megy a faluba?

— Orvos vagyok, most jöttem ide.

—» Csak így?

— Elég ez.

— iNoino, majd1 elválik. Elég is, meg nem is.

Egyik pádon ült a kocsmáros, a másik pádon ült a fiatalember. A kocsmáros két deci pálinkát tett maga elé, a fiatalember meg gyufaskatulyájával játszott. A kocsma kékre festett plafonján még mindig imbolygott a lámpa. Lomhán szórta a fényt és az árnyékot egyik sarokból a másikba. Csálkányos, lapátos emberek mentek el az ablak alatt. Megint ásó, kapa, gereblye, tövetölő, meg babilla. Csupa szerszám, csupa fegyver. A kocsmáros ráterült, rákönyökölt a rovátikos deszkaasztalra. Nem kínált és nem nyugtalankodott.

— Magának nem is hozok pálinkát, úgyse issza meg.

— Igaza van. Orvos nem ihat.

— No, ha nem vigyáz, majd fog. Elhiheti nekem. 45 éve vagyok erre. Átokvidék ez. Nézzen ki!

Széles ökle lomhán emelkedett fel és félkört intett kifelé, az őszi estébe.

Az orvos csak fejét fordította a határ felé, de semmit se látott.

— No lássa. Az ott arra urasági föld, emerre közelebb falusi föld. Ezzel mindent megmondtam.

— Semmit se mondott.