Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza
ügyet, mihelyt nyílt színvallásról volt szó, mihelyt meggyőződésének tudomásulvétele az állam részéről nem volt elkerülhető. Csak addig a mértékig tartott ki a nemzeti gondolat mellett, amíg úgy vélte, hogy ez társadalmi létezésének s főleg gazdasági fejlődésének útjába nem gördít akadályt, és minden elképzelhető eszközt megragadott, hogy loyalításáról, becsületes államtámogató jószándékáról biztosísa a mindenkori kormányhatalmat. . Sokszor halljuk a zsidósággal kapcsolatban is a már ismert kifogást: a zsidóság őrzi a magyar nyelvet és kultúrát az északi magyar szórványvidéken. A kérdés szerfelett fontos és nem lehet rajta egykönnyen átsiklani. Csakugyan: a tapasztalat azt mutatja, hogy a zsidóság a szórványvidékeken javarészt még ma is magyarul beszél, magyar napilapot vagy könyvet olvas és szívesen támogat magyar kultúrtörekvéseket. De vigyázzunk: mindezt alig diktálja a meggyőződés, az öntudat, a nemzeti szellem igaz és odaadó szeretete, de sokkal inkább: a megszokott életformához való ragaszkodás. A szlovenszkói magyar zsidóság számára a nemzeti gondolat már a háború előtt is kizárólag csak életforma volt, a magasabb, emelkedettebb, kultúráltabb, vagyonosabb életforma, mely a körülötte élő szlovákság és ruténség nyomorával, részbep elmaradottságával, egyszóval: alacsonyabb életnívójával szemben társadalmi emelkedést jelentett. A nemzeti gondolatnak ez az értelmezése náluk ma sem változott: a szlovenszkói zsidóság egy része még ma is őrzi a magyar életformát, föltéve, ha attól társadalmi emelkedését várhatja. Ha pedig inkább véli ezt biztosítani az uralkodó életforma átvételével, egy percig sem habozik, hogy saját érdekében „megadja a császárnak, ami a császáré" és szakítson az életformával, mely a középkori gettó kultúrsötétjéből az európai civilizáció és polgárosodás útjára vitte. Tartsunk csak seregszemlét országos viszonylatban: e zsidó rétegek, melyek ma még talán magyarul beszélnek és magyar napilapot olvasnak, látható következetességgel költöznek át a csehszlovák nemzeti gondolat pólusa felé, ahonnan társadalmi fejlődést, gazdasági prosperitást várnak. Figyeljük csak meg: e magyarul beszélő zsidó családok gyermekeiket szinte már kivétel nélkül cseh- vagy szlováknyelvű iskolákban taníttatják s e generációk már nyelvileg is idegenek a magyarság számára. Elegendő csak Kárpátalja példájára utalni, ahol a cseh tannyelvű állami iskolákat túlnyomó többségben zsidó nemzetiségű tanulók látogatják. Afig három évvel ezelőtt mutatta ki d r. František Fried mann, a Národnostní Obzor hasábjai^ * ) pontos adatok alapján, hogy a csehszlovák állami iskolák léte szorosan összefügg a zsidóság mai politikai magatartásával. ■■— Kőrösmezőn hallottam az elmúlt nyáron egy fiatal cseh tanítótól szószerint a következőket: „A zsidóságnak köszönhetjük íruszinszkói iskoláinkat; a zsidó lojalitás nélkül nem lett volna jogalap a ruszinszkói iskolahálózat kiépítésére." — És ez nem túlzás. A zsidóság szives örömest sietett az első hívó szóra, hogy bebizonyítsa államhűségét és biztosítsa saját életét. *) Dr. Friedmann František: židovská národná menšina na Podkarpatskej Rusi. — Národnostní obzor. 1934. évi 3. és 4. szám. Úgy 'véljük, nem tévedünk, mikor azt mondjuk, hogy a szlovenszkói zsidóság az ellentétes irányok között átívelő és ügyes önkorzerváló politikával megszerkesztett „h í d" szerepét képezi a kisebbségi életben. Fokozatos átmenetekből összeépített „hidat" alkotnak ők a minden józan kritikát nyakló nélkül elvető államhű „konstruktív gondolat" és az öntudatos ellenzékiség
