Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

nánk, ha kultúréletünk vonalán mindenütt ezt a tipikusan polgári „reális" értékelő módszert vezetnők be!

így azután csakugyan nem értjük, hogy jelenthetné a politikai és társadalmi malomkövek között sodródó mai kisebbségi magyarság számára, főleg szellemi téren a „legértékesebb utánpótlást" _ mint Szvatkó írja, épen ez a

réteg, mely nemzeti öntudatában annyira bizonytalan, egész lelkiségével polgári attitűdökre beállított, tehát feltétlenül elanyagiasodotf és a széles magyar népi rétegekkel semmi kapcsolatban nem áll. — Sokan ilyenkor statisztákkal állnak elő, és a magyar könyv és hírlap kelendőségével igyekeznek állításunk helyességét kétségbevonni. S alig veszik észre, hogy érvelésüket mily ingatag alapra helyezték. Pedig tudniok kellene — a fordulat óta sajnos ezt kellett tapasztaluk — hogy a magyarul „csevegés", magyar újság és könyv olvasása (hogy ne is említsük a bizonyítékul oly sokszor előcibált Színházi tletet) még nem jelenti a magyar néppel való élet vállalását. Legfeljebb érdeklődést és szimpátiát, mely csak addig tart, míg a „finnyás" igények kielégülést találnak. Az érdeklődés és szimpátia pedig még nem érdem, még kevésbbé jogosultság a szóbanlevő társadalmi vezetőszerepre.

Legérdekesebb a szlovenszkói magyarnyelvű zsidóság háborúutáni fejlődése. A XIX. század második felélek nagy ideológiai átalakulása a zsidóság előtt megnyitja a szabad kibontakozás lehetőségét s a zsidóság eddig pórázra kényszerített erői most egyszerre elveszítvén maguk elől a gátat: szabadon törtek az érvényesülés felé. A magyar liberalizmus nemzetfogalmának határai között mindenki találkozhatott, aki magyar szóra cserélte fel eddigi anyanyelvét és részt kívánt vennii az építő nemzeti munkában. A csodálatos hirtelen megmagyarosodott zsidóság rövidesen beilleszkedik a nemzeti éiet vérkeringésébe. Aktivitását faji adottságai fűtik s vérében hordja a konvertiták, az asszimiláltak örök törvényeit: megmagyarosodottságáról minden vonalon bizonyságot akar tenni; a leghetykébben, a legrikítóbban akar magyar lenni. De nemzetieskedő hanghordozása korántsem őszinte meggyőződés, sokkal inkább erőltetett külsőség, aivatbakerült tömegcikk. Az államváltozáe eddigi politikai meggyőződésének átváltását is jelenti. A csehszlovák állam érthető politikai megfontolás alapján külön zsidó nemzetiséget kreál s így lehetővé teszi, hogy magukat eddig a magyar anyanyelvűség mellé lekötött zsidó tömegeket az öncélú zsidó nemzetiség fókusza köré gyűjtse össze. A zsidóság enged a hívó szónak s a magukat alig pár éve még magyarnak :valló, csupán felekezetre nézve zsidó vallású rétegek most hangos öntudattal sorakoznak föl a zsidó nacicpalizmus zászlaja mögé, vagy szegődnek nyíltan csehszlovákszínezetű államszolgálatba. A zsidóság cserbenhagyta a kisebbségi magyarságot: ez a puszta igazság, melyet nem lehet sem kiforgatni, sem szépíteni. Elegendő csak egy futó pillantást vetnünk a közelmúlt nemzetiségi adataira, hogy meggyőződjünk az igazságról. 1910-ben a mai Szlovenszkó területén 76.555, a mai Kárpátalján 30.759 zsidóvallású magyart számláltak össze. Szlovenszkón az első csehszlovák állami népszámlálás alkalmával 1921- ben a zsidóság száma 76.555-ről 21.744-re zuhant, Kárpátalján 30 759-ről 7.083-ra, Szlovenszkó és Kárpátalja területén az 1921-es adatok szerint együttvéve 28.827 volt a zsidó vallású magyarok száma s ez a szám kilenc év múlva, 1930- ban 16.807-re csökkent. — E statisztikai összeállítás minden tévedést kizáróan élénk fényt vet a szlovenszkói zsidóság háborúutáni politikai irányváltoztatására. A magyarnyelvű zsidóság minden vonalon cserbenhagyta a magyar