Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza
Jetében asszimilált, de lelkileg idegen városi polgárságunk válaszút elé került. És ekkor a jellegzetes, számító, örökké reális „polgári világnézet" teendőt diktált. Egyideig — mint a látszat mutatta — megfigyelő álláspontra helyezkedett, de évek múltán lassanként lépésről-lépésre húzódott vissza saját nemzetiségének falai közé, szorosan bezárván maga mögött az ajtót, mely mögött az „asszimilált" polgárságtól most már megfosztott kisebbségi magyar tömegek kezdték önvédelmi harcukat az új szláv asszimiláció ellen. Nem kell nagyobb fáradtság ahhoz, hogy az ember megtalálja-e középszlovenszkói, eredetére nézve főleg német, különben háromnyelvű polgári rétegekben a határozott kozmopolita jelleget. A részrehajlásnélküli érdeklődést minden szellemi hullámzással szemben, bárhonnan jöjjön is az, bármilyen jelleget is hordjon 'arculatán. A fontos csak az, hogy stílusában, nívójában emelkedett, kifinomult, lenyűgöző legyen. E háromnyelvű középosztály magyar hazafisága merőben a szűkebb pátriához kapcsolódó érzelem volt, mely nem élte túl a politikai kataklizmát. A patinás történeti múlt, annak magyar vonatkozásokkal gazdagon átszőtt fejezetei s a kenyeretadó közjogi magyar föld: ezek voltak azok a tényezők, melyek a volt észak-magyarországi németség magyarul is tudó részeit a magyar néphez kötötték. És amikor szét. foszlottak a németséget a magyar nemzet számára megtartó közjogi táj körvonalai, amint halványult a magyarral rokon tradícióknak tudata, úgy alakult és fejlődik e háromnyelvű középosztály az új politikai tájból adódó nemzeti metamorfózis felé. E réteg — épen eredeténél s az abból folyó kozmopolita sajátságainál fogva — minden hatásra érzékenyen reagál s azt veszi át, ami szellemi, kultúrális, művészi nívójának, igényeinek legjobban megfelel. Ez a réteg csakugyan polgár: polgár materiális, de szellemi értelemben is. „Számoló polgár" — mint ahogy Max Scheler e típusról írja, akit nemcsak üzleti tevékenységében, de szellemi, vagy lelki szükségleteinek kielégítésénél is sajátosan egyéni és korántsem abszolút értékfokoizati megkülönböztetések vezetnek. Nagyon találóan jegyzi meg Szvatkó Pál egyik tanulmányában * ) e társadalmi rétegről, hogy „... ez a jelentős háromnyelvű középosztály, amely hatalmas vitaiizmussal rendelkezik és döntősúlyú intelligenciát tud képviselni, ahhoz csatlakozik, aki a legjobban megfelel igényeinek és a legtöbbet nyújtja. — Nívós magyarság — írja tovább —- s a szlovenszkói magyarság legkombattánsabb része, a vegyes lakosú városok háromnyelvű szabad intelligenciája magyar miarad és gyermekét magyarnak neveli. Leszáll a magyar forma nívója, zavarok, elposványosodások keletkeznek benne, a finnyás kultúrájú háromnyelvűek elorientálódnak, gyermekeiket németnek, vagy szlováknak nevelik." — Igaza van Szvatkómak: ez a réteg csakugyan a megtestesült „reális intelligencia"; finom, számoló polgár ösztönével azt az irányt, azt a szellemiséget fogadja el és köti hozzá sorsát, mely kvalitative „többet" jelent, mely „finnyás" igényeit és ízlését jobban kielégíti. Ez az eredetére bizonytalan, kevertvérségű, szellemileg feltétlenül kozmopolita beállítottságú polgárság más nem is lehet. Számára a magyar nemzeti gondolat, a magyar kultúra és nyelv keretei csak addig bírnak beccsel, míg a „nívót", a relatív legjobbat" szántják. Gondoljuk csak meg, mily különös eredményekhez jut*) Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar középosztály. — Magyar Szemle 1934., május.
