Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál
csorát kértek és bort, jó bort, féllitert. Béluska is sietett, az öreg is sietett a konyha felé. — Halló, főúri Az új vendégek felől jött a hang, De Sutay pillanatig nem is gondolt erre, hogy ez neki szól, hanem csak ment tovább. Azután mégis arra gondolt, hogy ezek hátha őt hívják. Megfordult. — Na, csakhogy meghallotta! Hát igazán jó ez a bor? — Tessék nyugodtan elhinni nekem. — Akkor küldjön egy literrel. Orgován nótát váltott és a széttárt ajtóban állott meg, hogy kifelé is, befelé is számítódjék a játéka. Sutay behozta! a bort, letette az asztalra, azután kisurrant Orgován mellett a szabadba, az autóhoz. Nagyon bántotta a kíváncsiság. A sofőr azután megmondta neki, hogy szőllősi urak, hazafelé tartottak, de útközben megéheztek. Meglátták kint a cégtáblát, hát betértek. Bent a konyhában Sutay a feleségéhez fordult. — Látod, milyen jó, hogy siettem a táblával... te azt mondtad, nem sürgős .. . most ezek is a táblára jöttek be. Sutayné húst szeletelt, piros volt az arca, mint a feslett rózsa, és az egész teste tele volt boldog izgalommal. — Sokan fizettek már? — Még nem... — az asszony füléhez hajolt — ...annál jobb, mert több fogy, minél később fizetnek. Bent is, kint is élénkült a hangulat, már énekszó is vegyült a zene kézé, már voltak akik fizettek is. Sutay egyre tapogatta a bőrzsebet a kabátja alatt. Milyen jó, hogy ezt is megvette idejében a Royal főpincérétől, annak volt kettő is, a használtabbat eladta neki. Telik a zsebecske, milyen jó az, ha telik, milyen jó a ruhán ott megtapogatni, ahogy duzzadozik. Bent az autós urak már a második liternek is a végén jártak, a szemük egyre pirosodott és nem gondoltak az indulásra. Az egyik, akiben már leginkább felgyűlt a tűz, nagy erővel csapott az asztalra. — Ej haj, sohse halunk meg! Azután intett a cigánynak. — Azt húzd el, hegy... Orgován tudta kívülről, hogy mit húzzon. Húzta is húrszakadtáig. A vörösarcú úr pedig a konyhaajtó felé rikoltott. — Főúri Sutay megint csak leült egy székre a konyhában és megint a jobb térdét dörzsölgette, de a kiáltásra besietett. — Üres az üveg, nem látja?... Sutay bánatos egyszerűséggel hajolt közelebb az üveghez. — Tényleg, üres ... A vörösaircú úr felhúzta a bőrt a homlokán. — Na és? ... Sutay észbekapott, hogy ilyenkor tele kell hoznia az üveget, nem pedig egyszerű megállapításokat tenni. — Hozom ... hozom . .. Kint a hűvös kamrában maga tartotta aizi üveget a csap alá. Elébb még megnézte, nincs-e még a kikészítettből, de az már elfogyott, így hát a csapról vett. Vette és vitte is már az urakhoz. Mind nagyon szomjúzhatott, de különösen a vörösarcú, mert a Sutay kezéből kapta el aiz üveget és mindjárt töltött.
