Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál
Töltött és hirtelen a tele pohár felé hajolt. — Hát ez mi? Kezébe vette a poharat és a világosságnak tartotta. — Hát ez mi? A hangja éles volt, mint az ostor pattanása. Sutay úgy állt ott, mint a kérdezett diák, aki nem tanulta meg a leckét. A pohárban valami mocsok úszott, talán szőllőszem volt, vagy összeált seprűje a bornak, ami óvhatatlanul kifutott a csapon keresztül az üvegbe, most meg az üvegből a pohárba. — Ké ... kérem szépen, ez... Slutay sohase tudta meg,hogy mi lehetett a pohárban, mert a vörösarcú úrnak hirtelen lendületet vett a keze és a pohár minden leve a Sutaiy arcába csapódott. Az öreg ember állt, állt, keze se mozdult, arcán végigfolyt a bor, le a gallérjába, a gallér aliatt az inge alá, az eleven bőrére, a mellére, a szíve fölé, amely most — úgy érezte — egyszerre megszűnt verni. Valahogy kijutott a teremből, halottfehéren és ahogy az asszonyai nem kérdezve, csak látva a bajt, a karja alá nyúlt, hogy segítse, Sutay esetten nyögte az asszonya felé. — Fektess ... ágyba ... jaj Istenem ... Béluskával együtt húzták le azi öregről (a ruhát. Béluska sietve felkötötte a bőrzsebet és ment a vendégek közé. A konyhában a lány maradt, de most már elég volt ő is, mert a vendégek széledni kezdtek. Bent az ágyban reszketve és fázva bújt a takairó alá Sutay és amikor az asszonya szimpla jósággal kézbe vette az öreg, keménybőrű, ráncos kezet és megsimogatta jósággal vígasztalásnak, egyszerre feltört belőle a megvert gyermek és úgy sírt, úgy sírt, rázó, nehéz sírással, de meleg könnyekkel és enyhet adón, mint még soha életében. Béluska ezalatt friss bort öntött a három úr üvegébe. II. — Nézze csak, Sutay bácsi — már bocsásson meg, hogy így szólítom, de tudom, hogy maga mindenkinek Sutay bácsi — nézze kérem, ha ez így megy tovább, akkor sehogyse fog menni. Higyjen nekem. Braun úr karvaly-arca áthajolt az abrosz felett, ahogy ,a> vele szemben ülő Sutay fáradt arcába nézett. Kint a Ligetben már sárga szemét borította el a fák alját, a fák kopasz koronái zizegve verődtek össsze a szélben, bent a teremben a cseléd már néha fát dobott a vaskályha tüzére és a szegletasztalnál két városházi ember iszogatott öt decit másfélórája. — Ügy van ezzel kérem, majd mindegyik. Eleinte megy, megy, azután megáll. Mert manapság nem elég a jó bor és a jó étel. Miai kérem egyébb is kell, valami más attrakció, ami ide húzza az embereket. Mert ugyebár kérem, ez a Liget egy kissé kiesik a központból, laiz embereknek nem jut eszükbe, hogy betérjenek. Sutay tiltakozni próbált. — Ez csak azért van, mert hogy egyszerre olyan hidegre fordult az idő; Amig meleg volt, addig mindennap tele volt a helyiség. Megverne az Isten, ha panaszkodni mernék, mert szép kis pénzt kerestem ezalatt a pár hét alatt, a telet meg majd kihúzom valahogy, amig megint nyár lesz.
