Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-02-01 / 2. szám - Szabó József: Leány az alkonyatban
SZABÓ JÓZSEF: LEÁNY AZ ALKONYATBÁN i. * > Otthon egyre gyakrabban csak hallgatnia kellett Líviának, öreg és beteg édesanyjától, aki a imagia ifjúságéban kilenc gyermeket hozott a világra és hat fiát vitték el özvegysége második esztendejében véres ütközetek. Líviának mindig csak hallgatnia kellett, amiért nem gondolkozik tovább napi örömeinél s kis szomorúságainál, könnytelen könnyezéseinél s nem biztosítja be az életét egy rendes férjhezmenéssel. — Harmincegy múltál, — mondta anyja réggé len kint, ha Lívia munkáiba indult, — finom foglalkozása volt, egy nagy textilgyárnál tervezte a mintákat. Mondta anyja ugyanezt ebédnél, ha Lívia étvágytalan volt és kicsit elkeseredett a sok munkája miatt. — 'Harmincegy... Kire vársz? ... És mire? ... Megint egy nappal késtél... — így esténként, csendesen, inkább könnyek között, mint keményen és szemrehányással öreg! kis hangjában. Lívia széparcú szőke lány, külsőre inkább huszonnégy éves, mint harmincon túl, testén a lánysági lángoló szépsége, a tisztaság' s száján a friss pirosság, — könnyű válasszal próbálta enyhíteni az anyai keserűséget : — Majd ha olyan valaki jön, anyám ... — Akit megszeretsz, úgy-e?... Azt mondod megint... Biztosan azt... De kit szeretsz te meg, kislányom ... kit? ... A lány válasza itt mindig késett s lehangoló csendbe fulladt. Merthogy kit is szeretne ő meg most, — gondolkodott el, — harmincéves korában, hogyan lehetne ő szerelmes, egy csalódás és egy tragikus szerelem után? Amikor ha azzal kezdi valaki előtte, hogy Lívia a maga szépsége... Igen, akkor neki — hiába űzi el magától a gondolatot — mindig Imre jut eszébe. Húsz éves korából a vagyonra áhítozó vőlegényjelölt, Gerey Imre ménök. Az is ugyanígy kezdte, Lívia a maga szépsége... S azzal próbálta befejezni, hogy szép-szép az eszményiség és gyönyörű a szépség, de pénz nélkül? ... Lehet, hogy igaza volt a hozomány vadász vőlegényjelöltnek. Ma már gyárigazgató, — de az illúzió?... Szegény lány létére, úgy-e, nem is gondolkozhatik ő másképpen? Ügy-e, nem?... Anyának is igaza volt. Drága Ella mama, hogy szeretné őt is biztonságban látni már, mint a húgait, Jucit és Teszát. Egészségesebb látvány lehet Juci, az idősebbik húga csinos, jónevelésű urával s három apró fiával, mint ő, a sok apró türelmetlenségével, aminek biztosan a múló idő az oka. És Tessza, aki két esztendeje mosolyog szüntelenül, mint valami örök boldogság?... Valóban nem lenne szabad minden sápadt és szomorúszemű udvarlónál Sándorra gondolnia, — Sándorra, aki az igazi volt, lángoló szerelmes és hitt a kettőjük jövőjében s akivel boldog volt — ó a titkos csókok a szalon
