Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-02-01 / 2. szám - Viplak Vince: Korsics, a matróz…
Tavaszi szép fáim virágai hullnak, aranyos napjaim mellőlem elmúlnak búzakék kabátkám elvitték az évek, báránybőrbe járok, mint falusi vének... Kedvem öreg estén bánatosra fordul, lelkem legmélyéről panaszom kicsordul: száll a messzeségbe regévé vált múltam ifjúságom rétje, hol annyit vidultam; ősz öreg völgyéből nézem szívszakadtan vén Radosnya felől merre száll csapatban kékszínű szép múltam ... VIPLAK VINCE: KORSICS, A MATRÓZ . . . A matrózkocsma füstje fojtott, Korsics a matróz ült velem, (Szívesen mellém ültetem, Mert Korsics ritka ember: boldog!) A bor beszélgetett belőle; A páncsovai fák alatt Felejtette a vágyakat, De volt egy hímzett keszkendője. És minden este munka végén Haza gondolt a szerb gyerek, A kisfia már szendereg, A vánkosa lágy, puha gyékény ... A felesége (drága termet) Rá vár, s ha a fia felkel, Nagy anyai szeretettel Bölcső-dalokat énekelget! Pór asszony ő, de szíve áldott... Minden vasárnap áldozik, Mesélte, ő csak vándor itt, Otthon hagyta a mennyországot. .. Néha többet fogyaszt a borbul, De fele pénze haza jár, S mert a távolság akadály, Nagy boldogsága ki-kicsordul ... Fia is aiz lesz, ami apja, Fekete arcú szerb hajós, Megjósolta már rég a jós, Mivel szegény, nem taníttatja!... És elmélázva néz a fénybe, Mi a lámpákról ránkszakad, Szemét lehunyja álmatag, És ő a boldogságnak képe .
