Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál
megérkezett az Orgován bandája, Sutay úgy helyezte el őket az ajtó mellett, hogy bent is, kint is élvezhessék a vendégek a zenét, öreg lábai egyszerre érezni kezdték a sok futkosást, különösen a jobb térdébe nyilalott bele a fájdalom, leült hát ő is egy székre, kicsit távolabb a bandától, az egyik árnyékos asztal mellé. Orgován hangolni kezdte a hegedűjét. Sutay ezalatt titokban a jobb térdét dörzsölgette. Valahogy úgy érezte, hogy neki most nem szabad a vendégei előtt elárulnia semmiféle testi fájdalmát, mert valamelyik még azt gondolná magában: ejnye, ez a vén szamár is mibe fogott bele vénségére, holott inkább rendjén lett volna lefeküdni a hegy alá, a temetőbe, ahol az apja fekszik, meg a nagyapja, még tán a dédapja is, de ezt már nem tudja biztosan. A Lökösyék asztala felől élénk kiáltásnak hallotta a nevét. — Sutay bácsi! Fürgén és könnyedén ugrott fel, a jobb térde még hasogott egy keveset, de azt elfelejtette. — Kíván valamit, Lökösy úr? Vagy Velős úr? Velős úr bizalmasan hajolt a Sutay füléhez. — Tetszik tudni, ez a megnyitás igen jól jött egy kis kiruccanás irányában... már mint az asszonyt illetőleg... ennélfogva ma mi itt is vacsorázunk. Sutay rábólintott. — Persze .. . — Van már vacsora? — Megnézem, kérem, Velős úr, már biztosan lesz. Orgován megpityegtette a húrokat, aztán szép komótosan tette a vonót rájuk. Altató bús magyar nótával kezdte halkan, csodálatos finoman és a hangok enyhe páraként szóródtak széjjel iái Liget falombjai között. A konyhaajtó megnyílt és sült húsok édes illata keveredett a hangok párazatával, Béluska állt meg Lökösék asztala mellett. — Vacsorázni parancsolnak az urak? Hideg és kimért volt a Béluska hangja, mint egy igazi pincéré, Velős éppen kortyintani akart a poharából, de a pohár félúton megállt ia szája előtt. — Igen, kérem, vacsorázni parancsolunk... és a dög essen beléd, Béluskám, ha te itt minket urazol... mi az, tán úgy felvitte Isten a dolgod, hogy csaik úgy urazni mersz minket egyszerre? Béluska arca kedves mosolyra derült, a megnyitás óta talán először, mert jól esett neki látni, hogy számára marad minden a régiben. A többi asztalnál is vacsorázni akartak, az üzem egyszerre mozgalmas lett, Béluska alig győzte hordani a tányérokat, néha már az öreg Sutay segítgetni kezdett neki. A bornál kiváltképpen, mert az üveg nyakát mégis egyszerűbb volt megfogni, mint a tányért. A tányértól igen félt, hogy elejti. A bejárait felől autó fénye villant és ahogy befordulóban a fényszóró elérte az asztalokat, Sutay izgatottan nézett belé. — Ejnye, vájjon ez ki lehet? Az autó megállt az asztalok közelében. Ismeretlen urak szálltak ki belőle, hárman is, a sofőrt kint hagyták az autóban és ők a belső teremben ültek asztalihoz. Sutay örvendett, hogy már idegenek is megtalálják a vendéglőjét, nemcsak a városbeliek és amikor megállt az asztaluk előtt, alig várta, hogy megvihesse a jó hírt a feleségének. Béluska felvette a rendelést, va
