Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-02-01 / 2. szám - Szombathy Viktor: Végtelen tenger, végtelen idő

nem mutatkozik. Mit csinálhat itt vájjon télen, amikor hó lepi a hegyeket s nem akad elszánt angol, aki a kövek között idáig merészkedne?

Délután három óra s mennünk kell. Még gyorsan írunk dicsekedve s némi fenhéjázással ismerőseinknek, anyám jut eszembe, aki egyszer ide kívánkozott.

Láttuk Cetinjét s nem beszéltünk senkivel. A város lelke idegen maradt: mit nem adnék érte, ha öreg bennszülöttekkel felketézlhetnék valami olcsóbb kafanában s megvitatnám vele a világ sorát. Milyen lehet Európa a cetinjei távlatból? Talán ködös, a ködön keresztül csillogó s igézetes? Ki vágyik el innen a kövek közül, tudatosan vagy ösztönösen? Humánum-e itt is az emberség s miikor Raguzábain a Pen-klub ülésezett, akadt-e cetinjei iró, aki leszállóit a hegyek magasságából a tenger alacsony szintjére? Nem értem a nyelvüket, de talán tehetnék fel kérdéseket mégis és ők válaszolnának rá, — mondjuk: tisztultabb-e az ítélet itt fönn, a hegyek között, vagy rögtön felforrósodik a fej?

Nikiiét szeretik s az okos fejedelemből szívszerint űznek kultuszt. Legnagyobb sikere annak a levelezőlapnak van, amelyet ezerkilencszáztizenkettőben vettek föl s amely Nikitát s családját díszben ábrázolja, orosz fejedelmi tisztek között, parádés szemlén.

A régmúlt idők iránti nosztalgia ugylátszik általános ... Micsoda rejtett összefüggések vannak e levelezőlap s ama kép között, amely Ferenc Józsefet és Wekerlét ábrázolja, bizalmas megbeszélésben? Egy hithű montenegrói1 a cári levelezőlapot éppoly buzgalommal tartja tárcájában, a szíve fölött, mint ahogy sokan akadnak, akik ilyen feliratú képet nézegetnek el nedves szemekkel: Ösbudavára ...

Soffőrünk Idegesen tülköl s tülkölnek a többi soffőrök is. Délután három órakor hirtelen megelevenedik a főtér. A pihenő autók felsorakoznak és a karaván megindul szívszorító délelőtti utjain; angol, belga, magyar, cseh, osztrák és amerikai a tenger felé. Láttuk ezt is. Egygyel fogyott a feladatok száma, Cetinjét megoldottuk. Egy pillanatig fáj, hogy utána vagyunk már.

öt óra s ragyog a tenger, ragyog az ég, ragyognak az arcok Cattaroban, mindenki remekül mulatott. Nincsen egy felhő az égen, egy folt a mai vasárnapon, zökkenő nélkül múlt el minden s Hercegovinában vadul integetünk ismeretleneknek. A hegyek oldalára rózsaszín vidámság borul, később a nap olvadtan s kimerültén hull alá a tengerbe, Giccs, — mondjuk s szomjasan isszuk a látványt.

így tesz ki a hajó Ragiuzában, a boldogság s az öröm tetején; csodálatos nap volt, állapítjuk meg s dúdolva lépünk be az Imperial zsibongó kertjébe, ahol később táncba kezdünk, mert nem lehet ezt a feloldódást, ezt a megkönnyebbedást, ezt a túlcsorranó örömöt, ezt a sikeres napot kibírni.

— Életünk egyik legszebb s legsikerültebb napja, — mondjuk el tízszer is lázasan, aztán otthagyjuk a táncolókat s indulunk a főucca felé, mert még' okvetlenül látni kell esti fényben is a kirakatokat s oly csodálatosak a félhomályba borult várfalak.

Később, hogy a nyugodtan pihenő angolok szállója felé tartunk, még elismételjük a csodálatos napot s a kőkorlátra könyökölve hosszú és izgatott beszédet intézünk a vidám holdhoz, a csillagokhoz, az