Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Féja Géza irodalmi szemléje

Báthory és Bethlen egyúttal az ó-magyar sors két jel­legzetes arca. Életük: egy kor tökre, de egyúttal 'időt­len történelmi valóság is. Kodolányi azonban kifeje­zetten egy korszakba merült, a tatárjárás idejébe. Bá­mulatos kifejező készséggel teremtette vissza az el­múlt életképeket. S eredeti íze, hogy a korszakot alul­ról nézi, a tömegek szemével. Nincs 'is baj, miikor a ré­gi baranyai falu, a halásztanya, a nemesi udvarház, a kun sátor, vagy a tatár tábor életét írja le. Mikor a pa­raszti dajka mesét mond a beteg királyleánynak, a ba­rát a félpogáinyoknak prédikál. Az életképszerű része­ket s novellabetéteket tekintve: a regény mesteri munka. De Kodolányi emellett félig költői, félig filoló­giai bravúrokat is bemutat, kún nyelvet alapít s egy­általában a nyelvészeti1 különlegességeknek túlságos nagy teret enged. Igaz, a bravúr nem nyomja él a te­remtőt, de melléje női s túlságosan merész szerepet kap mellette. Magáról a korról pedig, mint történelmi jelentőségű mozzanatról alig mond mást, mint az újabb magyar történetírás. Mihelyt letér a novellista útjáról, rögtön közhelyszerűségek felé téved. Még sohasem szólott olyan dúsan Kodolányi, a köl­tő, mint ebben a regényében. Éles, maró látása és be­széde megenyhült. Eddig elszigetelt lírája feloldódott s alkotó rokonszenvét, humánus és kozmikus együtt­érzését virágoztatta ki. Az epikus egészen megérett s nincs oka arra, hogy a jövőben is meneküljön. Azt sze­retném hinni, hogy ez a menekülés is csak erőpróba volt, az érett erő próbája. Történelmi völgy s Kodo­lányi bizonyára elérkezik a történelmi térre is. A völgy zárt körvonalai jó otthont nyújtottak a most ki­bontakozott epikai erőnek. De bizonyára nem zárják határaik közé Kodolányi epikai géniuszát...

Next

/
Oldalképek
Tartalom