Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Szalatnai Rezső: Kis traktátus a hazatérésről

SZALATNAI REZSŐ: KIS TRAKTÁTUS A HAZATÉRÉSRŐL. Az ember elindul éis visszatér. Néha elgondolkodom rajta, mint aki már járt a csúcsokon, elgondolkodom és érzem, hogy a sors útjai körbefutó vasútvonalak. Kiosi leányom, aki szólni szoktál nekem énekes mada­rak helyett, te nem fogsz oly messzire vágyni, mint az apád. Mennyivel jobb így és életi-gazságosabb is, hidd el. Kiosiiny vágyakkal még elmenekülhetsz, de a nagyok már ittmarasztalnak, ezen a földön, a szülő­földeden. Az élet kötelesség és alkotó vágy. A szülőiföld pe­dig mindén idevonatkozó közmondások ellenére is termékeny föld, kitűnő anyag, szilárd márvány: építeni lehet belőle, ha akarsz, ha tudsz. A félelem és szoron­gás a legnagyobb feszítő erő, amit a történelem ismer. Hellasz kopár volt és sivár, amikor aiz első görög pász­torok megjelentek a szűk mészköves katlanok között. Először olajfát ültettek, hogy eltűnjön a bántó sárga sivárság s legyen valami élő színű és mozduló karú állandó ösztökélő, ha az ember felemeli a fejét. Arisz­totelész már dús kertiben sétálva magyarázta, hogy a középfogalom mindig okot jelent. Feje felett pedig az Akropóiisz lebegett isteni derűjével. Prófétának lenni nem érdem, hanem regionális adottság. Viszont az ódon szó nagyon bugyborékol; holmi mélylhangú szakállas jóslás helyett inkább a ter­vező munkát értsük alatta. Tervezni, igen- tervezni,, mint a vasútépítők, akik szabályos sínekre rakják a ragyogó vadonatúj mozdonyokat s azok biztos hajtás­ban robognak előre. Mily különös dolog, nem érezték ezt még soha: az élet, amiben benne vagyunk, kör­nyezetünk és a változatlan dolgok, amelyek megszab­ják mozgásunk határait, roppant valószínűtlennek tűn­nek fel. Mindig, várjuk, hogy az évek érésével a dől-

Next

/
Oldalképek
Tartalom