Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Farkas István: A sínek összehajolnak

A közeliben kazlak vannak. Sovány termés gyér szalmáját őrzik téli alomnak. Szinte idehallík a ma még jóllakott tehenek bőgése, amellyel az eljövendő télre gondolnak. De hiszen az állatok gondolkodni sem tudnak, minden csak hallucináció. Az egész, mindennapos élet hallásra és látásra épül. Zsiványság, kegyetlen csalás. Talán élni! sem érdemes. Még a demokráciában sem, pedig a talmi népfront úgy giöimbölyödiik, úgy neveli hasát, mint valami ellenőrök mellett is nyugodtan alvó gabonabizományos. És ebben a nagy, titokzatosan növekedő, éihbénfillérekkei nevelt népfrontiaskodásban kel, kovászolódik az új élet. Minden messziről visszhangzó testvérölő csatakiáltás ott rejlik a hegyek között, mintha óva mondaná:

— Vigyázz!

Nem jó a tűzzel játszani! Egyetlen megváltás van számotokra, s ez a népfront! Éljen a nép, mely a nemzetközi tőkének dolgozik, hogy legyen autókra, legyen új birtokvásárlásokra, legyen finom, aranykeresztes hölgyekre, legyen színiházra, filmre, bankra, életre, gabonára, üzletre, mert egyetlen lehetőség van a mások életére, s ez a ti népfrontotok!!!

Még nem jön a vonat. Tízperces időközben két vonatnak iis be kellene futnia, de egyik sem jön. Nézi az óráját. Vasutas pontosságával számolgatja a késés perceit. A sínék a holdl erősödő fényében mintha távolodnának egymástól. Optikai csalódás. A sínek a végtelenben összehajolnak, hiszen a párhuzamosak is találkoznak a végtelenben. Lám, innen látni lehet a kivilágított állomást, ott úgy összeibogozódnak, összekuszálódnak a szelíd, testvéri módon egymás mellett haladó sínpárok, mint a testvérek a spanyol forradalomban. Az ember mintázza-e a síneket, vagy a sínek az embereket? A sínek fiatalabbak, rájuk hatott a példa.

— De-mo-krá-ci-a!!!

Most már sürgetőbb minden szótag és a visszhangjuk hull, mint a követelő zápor. Pedig nem érdemes