Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Isépy Nata: Indulás 1/2 6-kor

vele? Bubi! Egyetlen gyönyörű kis fiam! — Csak nem gondolkozni! — Nabukodonozor!... — És fehér kórházi szobává lesz az elsuhanó vidék, a benzin kesernyés karbol-szaggá válva elszorítja a szivét.

A barna asszony kívülről szintén egész csendes. Csak belül rágja, tépi, dermeszti a félelem. Mindenki megkülönböztetett tisztelettel kezeli, mióta csak emlékezni tud. Öt, a megközelíthetetlent, a tisztát. Fogalom volt. A „tisztességes asszony". — Nevetni kell ezen, keserű, sírásba fuló kacagással.

Ide kellett jönni, ebibe a kis kerítő bűnbarlangba, ahol a szerelmet úgy szervírozzák készen, beleszámítva a napi pensióba, ahol az unalomból sarjadó erotiL ka úgy keresztül-kasul fertőzi a levegőt, miint a tbc bacillus, — hogy 11 évi puritán házasélet után megcsalja az urát. Azt a mély érzésű, áldott jó embert, akitől még soha életében nem tapasztalt mást, mint gyöngédséget és becsületet.

— Aljas utolsó rongy vagyok! Nem érdemiem meg, hogy az Isten megsegítsen. — De azért titokban lappang benne a reménység, a „háthamégis!" — Jó Isten, mi lesz, ha a professzor — a család régii barátja — azt feleli, hogy „Nem"?! — És egyáltalán, el lelhet az öregnek mondani mindent, leplezetlenül, nyers igazságban? — Lelhet erről beszélni? És éppen nekem, akit mindenki egy buta piedesztáíra helyezett, mint a női tisztesség szimbólumát! — Merhetek odaállni a kedves, öreg, őszszakállú arc elé és belemondhatom szemtelenül a bölcs világoskék szemekbe, hogy: megcsaltam az uram egy jötumenttel és most azt hiszem gyermekem lesz? — Segíts, hogy tovább csaljuk az uramat, azt a szent embert! — És segíts becsapni; az én naiv, hiszékeny anyámat, aki belehalna, ha a lányáról kisülne a gyalázat. — és ihta' nem segít? — Megérdemlem én egyáltalán a segítséget? — Jólesőn nyugtatja meg a kis táska oldalrekeszében meghúzódó tubus. — Igen, — határoz nyugodtan, véglegesen. —