Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-10-01 / 8. szám - Isépy Nata: Indulás 1/2 6-kor
— Bocsáss meg, Papa, az ember az ilyenekbe belekeveredik! Nem is tudom, hogy történt?! Én bridgeben is mindig nyerek. — Persze tudom jól, szivem, 35.000 rengeteg pénz! De soha többet! Bizony Isten, Papa, soha többet! Csak még most az egyszer...! Hiszen tudod, hogy azelőtt sem ... se bakkot, se sment. Ezalatt a barna asszony teljes út'ifelké szükségben újra a garázs-ajtót támogatja. Mellette a kis táska. Pe ter Drollingen már majdnem kész van. Az ötórai teáról idehal latszik egy megvadult camioca. Az asszony végigpillant a sétányon. Az egyik pádon a norvég lány búcsúzik a fiújától. Holnap utazik, súlyos gyomorbajából már teljesen kigyógyult. A csontig soványodott leányt vonzza az izmos, Louis Trenker-szerű, kisportolt svájci gyerek. Épp most mondja neki hailk, szentimentális hangon: — Látod, a betegségemből kigyógyultam. És mégis betegebben megyek el, mint ahogy idejöttem. A szívemet már nem lehet meggyógyítani! — Kedves! — Búgja a fiú. — Fogsz rám gondolni azután is? — Mindig. Nem foglak elfelejteni soha! — fogadkozik a férfi és közben a feleségére gondol, aki egy berni bankházban gürcöl. Meg a kis fiúra,. Az autó kész. Péter rohan kezet mosni. Már a másik asszony is ott remeg, izgul, — vörös haja rendetlenül kócolódlik a hetyke kis kalap alatt. Drollingen doktor jön, óvatosan kivezeti az autót az útra. A két asszony beül. A térrészről szőke forgószél nyargal lefele. Lise lotte lélekszakadva roskad melléjük a széles ülésre. Péter ránéz: Szó nélkül veszi tudomásul a harmadik utast. Oly mindegy! Csak a vonatot... Becsapja az ajtót. A motor halkan dorombol, mint egy óriás szelíd macska. Az autó nagyot zökkenve nekiiramodik az útnak. A portás a terrasz széléről utánuk néz:
