Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Morvay Gyula: Kiszáradt ember a nyárban

fosztok némelyik mondatot magukban folytattak és ez a mondat aztán élt, motoszkált, zúgott bennük.

Erazmus is csak olyan szegény ember volt, mint a tollfosztók bármelyike, de most ná;la fosztottak, mert lánya van, aki nyáron férjhezmegy, kell a toli a vánkosba.

A legények elkezdtek beszélgetni a lányokkal, egyik öregasszony már szundikálni kezdett. A kendermécses erősen büdösített, az alja égett benne. Erázmus behívta feleségét:

— Jula,

nyisd ki az ablakot, mert nagy a büdösség.

Erazmus felesége kinyitotta az ablakot. Hideg levegő ömlött be a rétek felől a szegény iparasztszobába, ahol becsavart lábakkal ültek a tollfosztók.

— Nem

ennének valamit? — kérdezte tőlük Jula.

— Hozzon

valamit, ha van.

Főtt vadkörtét hozott az asszony, fekete cserépfazékban az asztalra tette. A tollfosztók ettek, kezük tovább motolláit és újra csend lett.

Mikor már felfosztották a tollat, még egyet énekeltek. A sötét paraszt szobából kicsengett az ének a hideglevegőjű rétekre és összeölelkezett az érkező tavaszi illattal:

.....megtudta az édesanyád, hogy én téged szeretlek, kihajtatott a faluból, hogy el ne v eh esselek ...

Este lett, mikorra befejezték a fosztó st. Erázmus m e g k ö s z önte murik á juika t.

— Nincs

mit, ne köszönje.

Egymás után kezet fogtak és elmentek.

Erázmus kiment és ősszel szedett agacságat vetett a kecskének.

— Itt

van, egyél. Nemsokára tavasz lesz, akkor kiverlek a rétre.