Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-09-01 / 7. szám - Kritika - Marék Antal: Neubauer Pál: Mi közöm hozzá?

minden sora és minden szava kötelező erővel bír az olvasó érdeklődésével szemben.

Stüsser, a regény hőse zavaros léleknek indul a mű legelején s fellépésében van valami visszataszító. Az ember szinte Szibériába, valamelyik ólombányába küldené, hogy levesse magáról azt a hányavetiségét, amely minden értéke dacára is meglehetősen megokolatlan. A háború kitörése egy női fej márványbafaragásának munkájában találta. Természetesen Stüsser számára ez a feladat az életnél is komolyabb s érdekesebb volt, hiszen később visszatér ahhoz a félbehagyott munkához, amitől a háború elszólította. Művész volt s a kedves Leona fejének maradandó megörökítése olyan nagy feladat lehetett számára, mint a világháború a hatalmasságok urainak. A háború magával sodorta őt is s ami most következik, az már füst, köd, halál és háború. Stüsser kétségtelenül nem egyedül s önállóan vallotta, hogy mi köze a háborúhoz? De azok, belehelyezkedtek a megváltozott viszonyokba s végezték a háborút, mint egy kellemetlen kötelességet, amely alól azonban nincs kibúvó. Stüsser a háborút a maga számára azzal intézte el, hogy a pilótát, akivel felderítőszolgálaton volt, orosz föld felett egy jól irányzott revolverlövéssel leterítette s a halál helyett, egy élet árán a biztos fogságot választotta. Tette, mely társadalmi és emberi szempontból is különös, nem illett sehogysem az ő „legyetek szelídek mikép a galambok" eszmei keretébe.

Staccató zuhanó kis mondatok. Olyan ez a regény sok helyütt, mint egy film. Rövid, ötven-hatvanméteres tekercsek, itt ott Stüsser premier plánban. Mindez egyre fokozza az izgalmat, amelyet az iró ügyes irói eszközökkel tart bennünk ébren.

Aztán Moszkva, 1918 tavasza. „Azelőtt egy ember állt milliókkal szemben. Most százmillió áll egyesekkel szemben". „Én és Beethoven" — mondogatta Stüsser a boldog békevilág ragyogó napsütésében s egyszerre rádöbben, hogy ő és Pjotr Fjodorovics. Mesteri rajz az Oblava szörnyű napjaiból. S találkozás Lioszkával, a másik asszonnyal, aki az életében annyi örömet és szenvedést jelentett egyidőben. Stüssert elkapja a forradalom vihara. Cseppet sem csoda, hogy az a láz, mely milliókat megdideregtetett, amely világokat rengetett olykor, őt is elkapja s ő rohan az eseményekkel.

Berlin ... Ugyanazok a rajongók, álmodozók, akiknek körét tudomásszomj és naiv rajongás színezte. „Köztük Stüsser... De az a Stüsser", aki a háború vajúdásakor hozzákezdett Leona arcának megörökítéséhez, más volt, mint