Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében

tokát és diktálta az árakat, fölényes, ellentmondást nem tűrő hangon.

— Ezt tíz koronáért megcsinálhatja. Két napi munka legfeljebb ... ezért 8 koronát fizetek, különben elég lesz érte 5 korona is. Ha időm lenne megcsinálnám magam, de én paradicsomát ifőzök be.

Jankó ott állt előtte zavart ünnepélyességgel, sárga cipője ide-oda csusszant a padlón... (nini, most is sárga cipőt hord, pedig fekete zakkó van rajta!) — és csak nézett rá olyan gyámoltalan, mohó férfinézéssel, hogy Ágnes egyszerre megérezte, talán itt van a csoda, itt áll előtte a kredenc és a plüssdiván között, csak a kezét kell kinyújtani érte! Ösztönös mozdulattal kihúzta magát, csak ne érezte volna a legapróbb mozgásnál is a szegénységnek lefogó, visszarántó szorítását: „ne feszítsd magad, hisz a formáid lelapúlnak ezekben a kiszükűlt blúzokban, ne állj az ablak elé, a világosságban látni, hogy a szoknyád másféle szövettel van megtoldva, s a harisnyádon ott, elől, két éktelen stoppolás!" Mindegy! Ha csoda, akkor ez sem árt, akkor úgyis oly valószínűtlen, esetleges minden, akkor rend, forrna, harmónia nem számit... Már mosolygott is új mosolyával, míg a kézimunkát összecsomagolta ... Akkor már tudta, hogy csak ez lehet a szabadulás, ha ez a nagydarab szőke ember elviszi innen, — s hideg okossággal, összeszedve minden csepp erejét, akarta, várta, követelte, hogy Jankó rajta felejtse a szemét...

S abban a felfordult világban, ami odahaza volt, anya pofozó tenyerének csattogásai elől menekülve, Béla hasfájós vicsorgásai között, gépiesen nyelve a krumplifőzeléket, készítette elő magát a jövőre, amely nem is annyira jövő, mint vad menekülés a jelenből! És mosolygott, ha a kapu alatt összeakadt Jankóval — magakeilető, céltudatos mosollyal. Oh, mindene öszszeroppant ebben a kettősségben, itt kint vidám napsugárkának lenni, nevetős, kézimunkázó kisasszony