Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Kazocsa Sándor: Madách Imre könyvei
KAZOCSA SÁNDOR: MADÁCH IMRE KÖNYVEI Az Ember Tragédiája költőjének könyvtára négy generáción keresztül szállt apáról fiúra, amig a nagy költő Aladár fia végrendeletileg a Nemzeti Múzeumra hagyta s az 1913-ban ott végleges elhelyezést is nyert. Ez a könyvtár, melyet gondolkozó nemzedékek egész sora hozott létre, több mint kétezer kötetből állott és egy nyugtalanul kutatni vágyó, gazdag emberi szellem hü képét nyújtja. Nem kell arról részletesebben megemlékeznünk, hogy Madách Imre szeretett olvasni és nagyon szerette a könyveket. De nemcsak szerette, hanem meg is becsülte őket, mire jellemző az, hogy könyvei között egyetlen egy idegen eredetű sem maradt fönn; szentnek tartotta annak még a tulajdonjogát is s nem vált szenvedélyévé a könyvgyüjtés, mint a Don Jüanra emlékeztető könyvkedvelőknek, akik a könyvet csak annak birtoklásáért gyűjtik. A Madách-könytár alapjait a költő nagyapja, Sándor vetette meg, különösen a korszak szabadkőműves és természettudományi irodalmának gyűjtésével. Meg voltak neki Nagy Frigyes és Rousseau kiadásai; ezek mellett különösen az ókori klasszikusokat kedvelte. A korabeli irodalomból Wieland, Kotzebue, Milton, Popé és Young művei voltak meg könyvtárában. Madách Sándor fia, id. Madách Imre fejlesztette kulturális örökségét, különösen nagyértékű gazdasági vonatkozású könyvekkel. Id. Madách klaszszikus műveltségű magyar földesúr volt, latinos és németes kultúrája, de ő az első a családban, aki Kazinczy korának magyar irodalma iránt is érdeklődik s a Napóleonra vonatkozó könyveket gyűjti nagy kedvteléssel. Könyvtárában ott vannak Du