Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Muhoray Elemér: Film
nyithassa többrehivatottságát is. Amilyen nagyszerű fegyvertény volt, hogy a színház színpadot adott ennek a fiatal drámaírónak, annyira nem tudta őt támogatni az előadással. Vidéki színjátszásunk mai rendje mellett — mikor két-három próba jut egy-egy bemutatóra, — nem csodálkozunk rajta, hogy ez a nemszokványos darab egyáltalán nem érhetett meg előadásra. Egyetlen kifogástalan szereplő akadt; Déréky János (41 számú rabszolga, öreg orvos). A groteszk drámához tartozó játékformára viszont csak Veszély Pál (hajtsár) talált rá. Könyves-Tóth Erzsi (Delila) Nemzeti Színház tagságából eredő tekintélyét is játékba állította, •— teljesen felesleges, kissé operettes „nagybejövetele" nem szolgálta jól a darabot. Ugyan ezzel az ős hang és mozgásformával egy régi várkisasszonyszerepét is eljátszhatta volna. Mészáros Béla (Sámson) és Vágó Arthur (rabszolgakereskedő) groteszk szándékkal ugyan, de torz játékkal alakították szerepeiket. A kisebb szereplők és az ezekből összeálló kórus, különösen ilyen újszerű játék szempontjából teljesen képzetlen. A darabot vendégrendező V é r György (szegedi lapszerkesztő) rendezte, színháznál nagyon szokatlan szeretettel és lelkesedéssel, de az adott körülmények nem engedték kifejlődni rendezésbeli képességeit. Aba-Novák Vilmos díszletei inkább csak érdekesek voltak. A darabbal csak a harmadik felvonás díszlete élt együtt. FILM. Mi lesz holnap? A világvárosok utcáin sok méteres fénybetük hirdetik most Wells nevét. Hirdetőoszlopokon öles betűk támadják az utcát: Wells. Apróbb plakátok ezredei ismétlik fürgén: Wells. Világlapok vezércikkekben és sok hasábon segítenek a sokmilliós filmnek. Jelige: Wells. És mindenütt Wells. A nagy iró, a nagy szellem nevével fedezi magát a Mi lesz holnap?, a nagy-film, — a nagy-üzlet. Milliós reklámmal indult harcba a sokmilliós film, hogy megsokszorozza a befektetett milliókat. Ez az üzlet rendje. Ez a szerepe a mai filmnek, igazi főszereplőjének a Tőkének. Talán még rendjén volna így, ha a néző, a közönség akinek pengőnként kell öszszehordania a milliókat, tényleg találkozna is a filmen az íróval, akit a tőke megvásárolt és „beígért" neki. De az iró csak a fényoszlopokról, vezércikkekből, hirdetésekből integet feléje és úgy csábítja be a moziba. És ott az iró eltűnik. A filmszalagról már nyomtalanul kiirtotta őt a nagy-varázsló, az üzlet első