Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Ásguthy Erzsébet: Március
som is lesz, meg még sok más. Ha akarok, a vásárba is bemék Mindszentre ... — Nem igaz, nem igaz, csak hencegsz, az se igaz, hogy a kondáhioz mégy — inger'kedett vele a lány. — Nem-e? — kapta fel a fejét Áron. — Nem hát, oda csak erőseket visznek, te meg gyenge vagy, az elébb is elengedtél, még a karomat se bírod behajlítani — fütötte tovább. — Az ám — ágaskodott az önérzet Áronban — hát ez mi? ide süss! — s azzal könyökbefeszítve a karját kiduzzasztotta rajta az izmokat. — lyen békát fogtál-e már? — s nagyokat ütve rá a kis lány orra elé tolta a karját. — Az enyémet mégse tudod behajlítani — mondta az. — Mégse? — Mégse — s már lökte is felé ökölbeszorított vékony kis karját. Fehéren és átlátszóan feszült rajta a puha, gyenge bőr, amely alatt pihegve lüktető halványkék erecskék táncoltak. A fiú átfogta a pici csuklót. Elveszett a markában, mint egy vékony virágszár. Nevetnie kellett, ha arra gondolt, hogy ez a harmatos játékszer akarna fölébe kerekedni. Törékeny csodának érezte most, amint ott tartotta a tenyerében. — No, csak próbáld — bíztatta a lány s megfeszítette az öklét. A fiú lassan összeszorította a kezét. Puhán és könynyen hajlított kissé a lány kimerevített karján, de feleúton megállt. A lány kimozdúlt helyéből, de már a másik percben újra merevre lökte karját s lábát is erősebben megvetette a földön. Hátraszegett fejjel nézett a fiúra. Kipirult arca körül a szél vidáman játszott repkedő fürtjeivel. Áron elmosolyodott. Újra szorosabbra fogta a kis kart, melyen most lüktetve dolgoztak az erek. A tenyerében érezte dobogni a kis lány szívét s a maga rit
