Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Ásguthy Erzsébet: Március
már — hősködött a legényke s nekipirúlt arccal keményre merevítette a tenyerét. Két lépéssel átszökött rajta a kis lány s kiugrott a szárazra. — Most mit játszunk? — kérdezte, mert nem igen kínált még szórakozást a fakadó természet. — Játsszunk süppedést — ajánlotta Áron s végigihúzva sáros tenyerét a vizes gyepen, szárazra törölte kezét a nadrágszárán s úgy nyújtotta a kis lány felé. Két kézzel fogták egymást s szembenállva felváltva ugrottak és guggoltak — ez volt a ,,süppedős". A lány fáradt el előbb s eleresztve magát (hirtelen zökkenéssel földre rántotta a fiút is. Diadalmasan tapsolt, amint az egyensúlyát vesztve eléje hemperedett. — Látod, látod, hogy erősebb vagyok, mint te — kacagott s hirtelen felugorva mögéje került, hogy még egyet lökjön rajta. De a fiú megelőzte s félkarjával átfogta a térdét. Nevetve igyekezett két lábát kiszabadítani a csapdából, de a gyerek erősen tartotta s a másik karjával is átölelte. Úgy nézett fel rá fölényes, csillogó szemmel s derűsen tűrte, hogy kis foglya előbb tréfásan, majd mind komolyabb erővel öklözze a fejét. — Eressz Áron, eressz, mert kiáltok — próbált fenyegetőzni, de az csak annál erősebben fogta. — Most nem szabadulsz innen amíg ... — huj huj te! — szökött hirtelen talpra s a magasba meredt. Hatalmas héja szállt a fejük fölött. Kezébe kapott egy göröngyöt s utána suhintotta. — Ezt most megcsaptam volna, ha itt lenne a paritytyám — mondta meggyőződéssel. A lány még fújtatott az előbbi erőlködéstől s csak most eszmélt rá hirtelen visszanyert szabadságára. — Nincs is parittyád — mondta — és karikásod sincs... — Nincs-e? ahun fekszik ni a domb alatt és karika*