Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Szíjj Ferenc: Az ötödik gyermek

híres nevet fog majd szerezni és olyan dolgokat fog mivelni, amiben mindenki gyönyörűséget talál, akár a virágban. Aztán majd később, sok-sok idő leforgása után gyün egy istencsapása, ami leveri az egész országot, eltakarja előle a napot, elárasztja a földet, megdermeszti az embereket. Hanem annak az ötödik gyereknek a virágos teremtményei akkor is élni fognak. Azok hirdetik maid a jégverte világnak, hogy van élet, ami diadalmas a zivatarban is, van viruló reménység a pusztulás közepében és van olyan kincs, aminek nem tud ártani még az elemek tombolás sem.

Az öreg révész az égen kiütköző csillagok felé emelt fejjel, távolba néző tekintettel fejezte be szavait és arca olyan átszellemült volt beszédje végén, hogy Jókay uram szinte megdöbbent tőle s valami szorongó érzés markolta meg a szívét. Kissé hűvösebb esti szellő táncolt végig a szigeti bokrok fölött. Ez jó ürügy volt arra, hogy hirtelen búcsút vegyen a jósolgató öregtől, és gyorsan hazafelé irányozza lépéseit.

Az öreg révész még utána szólt:

— Ne adja el nemzetes úr azt a kertet! Jó hely lesz az majd annak az ötödik gyereknek.

Aztán elballagott a révészház felé, ahol nagy csönd uralkodott már. Csak a dunai malmok kerekeinek nyikorgása, meg a békák hangversenye vegyült bele a habok csobogó zenéjébe, mikor a fahíd gerendái dübörögve megzördültek Jókay József kemény lépésektől kopogó csizmái alatt.

A hazafelé siető fiskális úrnak valami borzongás futott végig a hátán, de nem tudta, hogy a hűs szellőtől -e, vagy a révész beszédjétől? Hátha van valami mégis a szelek suttogásában, a vizek csevegésében, a csillagok járásában, amit nem tud elolvasni az írástudó ember? Hátha van valami értelmök az álmoknak is, amit csak az ilyen egyszerű ember ért meg?

Mire hazaért, már elhatározta magában, hogy mégsem adja el a szigeti alsó kertet, inkább lemond az