Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Tersánszky J. Jenő: A mintaalkalmazott

Megint csak egy iszonyatosat röhögnék, ha mernék, ezen a kínosan komikus szituáción!

*

Na igen, a történetnek egészen váratlan happy end-je.

Sármány úr szó nélkül visszaült íróasztalához. Én a géphez. Jucika, mintha mi sem történt volna, tovább adogatja át a fehér drága géppapírra gépelt rendeléseket Sármány úrnak, mint kezdte.

Egyszerre Sármány úr zavaros magyarázatba kezd Jucikénak arról, hogy: még sem lehet egy üzletben minden két héten más gépírónő, még ha nem is válik be, mert viszont a megszokás, beledolgozás is jelent sokat... Szóval:

— Hát elsejétől, kiasszony, megtartom magát, mint rendes alkalmazottat, a részvénytársaságnál, föltéve, hogy számíthatok szorgalmára! — fejezi be Sármány úr, a főnököm merőben zavaros, sőt merőben ellenmondásos beszédét Jucikénak.

Hát persze, hogy a pszichológiai oka a főnököm különös pálfordulásának az, hogy miattam a mintaalkalmazottja miatt, röstelte meg magát az ok nélkül bántott gépírókisasszonya előtt. Mégis csak van szíve egy főnöknek is. Különben, majd iroda után alaposan meg fogjuk tárgyalni Jucikéval ezt a furcsa esetet.

Hiszen alapjában nekem köszöni kivételes véglegesíttetését ebben az átjáróház-iirodában Jucika. Viszont én sokkal többet köszönök édes tapintatának.

Azt hiszem, fölajánlom, hogy hazakisérem máma ... És ezentúl ... Majd meglátjuk!