Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Tersánszky J. Jenő: A mintaalkalmazott
nem fordult még elő a nyolc év alatt, hogy rendelkezésem ellenére cselekedett volna. Ha én megtiltottam itt a drága fehér géppapír használatát, akkor egy ilyen egyén, mint a doktor úr, nem vélte soha fölöslegesnek az irodának, a cégnek takarékoskodni, a drága géppapírral... Igenis! * így szavalja nekem és Jucikénak ezt Sármány úr. Még pedig akként, hogy közben egyre jobban közeledünk a gép felé, az íróasztaltól. Most a krach! Az írógépben még benne van a nyugta. De bizony a tilalmas fehér papíron!... Én, a mintaalkalmazott, gépeltem rá a drága papírna, de bizony!... Sőt a kényszerűség se szorított rá ... dafke, fehér drága papírra gépeltem egy rongy nyugtát, én, a mintaalkalmazott. A főnököm szava torkán akadt. Ebből tudtam, hogy már észrevette a gépben a drága fehér papírt. Én sáppadtan, szó nélkül állok ottan. Ha elég bátor volnék, akkorát hahót áznék ezen a helyzeten, mint mintaalkalmazott, hogy ez a pincelyuk szétszakadna. Dehát a gép felé és a főnökre se merek nézni. Pillantásom csak Juciikéra mer eltévedezni, révedezni; kérőlég, bocsa natkérőleg. * Istenem! Be édesek az ilyen csupaszív lánykák!... Jucika most hisztérikus visongásba csaphatna át minden joggal... íme! Nézzük csak meg azt a papírt ott a gépben!... Hahaihahaha! Vájjon nem érdemelném-e meg Jucikétól ezt a megszégyenítést én is, a főnököm is? De nem! Jucika kedvesen elmosolyodik rám és hallgat. Lát ő és tud ő mindent. Látunk és tudunk mindent. De senkisem mukkan többé arról a rémségesen fontos dologról, a sárga géppapírról, ami előbb az iroda egész levegőjét fölkavarta.
