Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Színház, film - Az én leányom nem olyan

nél követett el kisebb hibát. Egy németgyanus uniformisban többször megjelenő rendőrbiztos körül nyugodtan járkál néhány kunsági-gunyás legény. Nem nagyon illett a darabba T Halmy Margit hevesmegyei fekete ünneplője sem.

Horváth János cirkuszdíszlete megfelelt a szerzői elképzelésnek.

AZ ÉN LEÁNYOM NEM OLYAN.

Amióta a Vígszínház bemutatta Csat hó Kálmán legújabb szerzését, minden 14—20 éves leánygyermekkel megáldott apa, a darab bármelyik előadásán meggyőződhetett róla, hogy bárhogyan is áll a dolog, az ő leánya nem olyan. Ha maradnak is benne kétségek, mire hazaérkezik, megnyugszik, mert látta a színházban, hogy menynyi kellemetlenséggel járt, amig a leányról kiderült, hogy mégsem olyan.

Másnap azért még motoszkál benne valami. Megbeszéli a dolgot a feleségével. Természetes, hogy az este óta a mama méginkább megnyugodott. Kicsit utánanéznek a dolognak és látják, hogy a tünetek nagyon hasonlóak. Az ő leányuk sem engedi magát elkísérni, ha ők a fiatalok éjfélig, vagy többször reggelig „magukközött" óhajtanak maradni. „De éppen én menjek vele, mikor a többieknek sincs ott a mamája. És kapunyitás előtt rendszerint haza is jön. Legtöbbször hazakisérik. Ha nem, akkor meg úgyis taxin jön. Hát mi baja lehet?"

„Sajnos ma ez a divat. Ilyen világot élünk."

így azután a fiatalok vígan élhetik a világukat „magukközött."

„Most délután 4-től 6-ig veled voltam a jégen. El ne felejtsd!" „Akkor én azt fogom mondani, hogy veled, jó?" „Jó! Te hova mész?" „Hova, hát Pistához. Olyan cuki garszonja van. Édes-lágy világítás. Grammofon.

Közben

danszolunk is. És te hova mész?" „Hova megyek. Hülye. Ferihez!" így, „magukközött." És a szülők is „magukközött." Ha mégis van egy-egy órájuk, mikor jelentkezik a felelősségérzet: „Én neveljem? Hát hallgat énrám?" „Fiam, akármit is beszél, ez az asszony dolga. Nekem elég megkeresni a kenyeret." „Az apai szigor..." „Ugyan kérem. Leánygyermek az anyja gondja." „Az én gondom? Csak nem ülhetek mindig a szoknyáján, hogy a többiek kinevessék érte. Hát nem igaz?" „Mit tudom én! Tőlem mégsem kívánhatják, hogy én neveljem." „Persze... és a mi lányunk nem is olyan." „Persze. Igaz." Rövid idő alatt lejár a lelkiismeret ideje. „Majd a nagynéni elhozza azt a hogyishívjákot? Az egy rendes komoly fiúnak látszik." „Igaz, igaz. De hozzámegy-e a lányunk?" „Hát mért ne menne?" „De még nem is ismeri!" „Majd megismeri."