Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Egri Viktor: A topázköves gyűrű

balta Kudlákné vallatóra fogni, de az öregúr elhárítóan legyintett. Nem volt ma beszédes kedvű, hamar elzavarta az öregösszonyt. Arra gondolt, hogy templomba megy és gyónni fog. Ez az elhatározás ideigóráiig megnyugtatta. De mikor alkonyatfelé a templom elé ért, valami félszeg zavar vett erőt rajta és visszafordult. Ha mindent jól átgondol, a gyűrűt valójában nem is lopta el Bálinttól. Ott feküdt az asztalon, elvitte magával biztosíték gyanánt, ötezer pengőt adott érte, miért volna tolvaj? Nem, balgaság volt, hogy ezzel a gondolattal gyötrődött.

Lopva nézegette a gyűrűt, felbecsülte. Talán száz pengőt megér, a topáz szép nagy és a tüze nemes. Igen, ez valami parányi biztosíték, új szerzemény. De Kudláknénak, akivel minden új szerzeményét megcsodáltatta, nem mutatta meg a gyűrűt.

Napok múlva Bálint kereste fel. Amikor Bálint alakját megpillantotta az ajtóban, visszaihökölt és jeges rémület szakadt a szívére. Hiába áltatta magát, most Bálint ráolvassa bűnét. Leszámol vele, föléje került, ítélkezhet felette! De ahogy Bálint beljebb került, nyugod'tabb lett. Ha Bálint rátereli a beszédet a gyűrűre és célzást mer tenni, hogy akkor veszett el, amikor náluk járt, egyszerűen a szemébe nevet. Hát persze, hogy nála van a gyűrű. Elvitte biztosítéknak. Mutatta i's a tenyerében, feltételezte, hogy tudják.

A gyűrűről azonban nem esett szó. Egészen váratlan dolog történt. Bálint eléje számolta a pénzt az utolsó fillérig.

— Köszönöm

Lajos bácsi, hogy megsegített. A hivatalban nem volt baj.

— Honnan

szedted ezt a pénzt?

— A

papírok emelkedtek... Nem olvasta Lajos bácsi?

— Nem

öcsém, én nem bolygatom meg a nyugalmamat a mai véres újságokkal. Csupa gyilkosság, lo