Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Egri Viktor: A topázköves gyűrű
nézett az öccsére, mintha bélpoklos volna és ragályt lehelne rá. — Te szerencsétlen! Minden garas kidobott pénz, amit rád fecsérlek ... Hát mennyi 'kell? — ötezer pengő, — mondta Bálint valami éledő reménnyel. Az öregúr beleremegett és vérbeborult arccal az asztalnak dőlt, annyira elkábította az összeg. Ahogy megmarkolta az asztalt, valamibe beleakadt a tenyere. Odanézett. Néhány ékszerdarab, ódon elfeketedett boglár, egy gyönyfülbevaló, néhány idegen ércpénz hevert a zöld posztón. És köztük egy topázköves gyűrű szikrázott pompás tűzzel. — Add el a holmidat, add el a bútorodat! — mondta részeg dühhel. — Vigyen el mindent. Eladom, ha így akarja! Az öregúr megadóan lehajtotta a fejét. Ez a lemondó hang meggyőzte, hogy Bálint az eladást is megkísérelte, de bizonyára az elsikkasztott összeg felét sem kínálták minden ingóságáért. Már nem védekezett többé. Hallgatott, amikor Bálint beengedte az asszonyt és Irma odaborult a lábához és úgy könyörgött kegyelméért. Megadta magát. De a keze a topázköves gyűrűvel ökölbe szorult. Úgy vitte magával az öklében, amikor elment. II. Még aznap ráébredt, hogy bemocskolta magát. Meglopta az öccsét. Becstelen volt, undorodott magától, szennyesnek érezte a kezét, amely kinyúlt a gyűrű után, s öklét, mely elrejtette és vitte magával. Este forróláza volt, Kudlákné gondoskodását kívánta, de félelmében még sem mert érte küldeni. Kínos álmai voltak és reggel támolygott a gyöngeségtől és a fejfájástól. — Mi történt magával, hogy olyan szótlan, — pró-
