Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Egri Viktor: A topázköves gyűrű
hogy abból a nyomorúságos fizetésből meg lehet ma élnli? Asszonnyal, gyerekkel! Ma minden ember úgy segít magán, ahogy tud. — Ki mondta neked, hogy megnősülj? Mire nektek minden esztendőben gyerek... És ki mondta neked, hogy olyan lányt kell elvenned, akinek garas hozománya sincs. Más ember felfelé nősül. — Hagyja Irmát!... — Jó, ez a te dolgod ... De mért nem vártál, amíg tisztességes keresetihez jutsz? — Várni! Meddig vártam volna még?... Hat évig jártunk jegybe! Tudja jól, hát miért kínoz ezzel is. Nincs egy csöpp emberség magában. Háború volt, mindenkimet elvesztettem. Az öregúr vállat vont. Most már ő volt fölényben. — Én persze senki sem vagyok... Ha egyszer hallgattál volna rám, de te csak fecsegni és fenyegetődzni tudsz. Rám hárítani a felelőséget, abban nagy legény vagy. Megint szemben álltak egymással. Bálint egy könyörgő mozdulattal közelebb lépett. Lehajtotta fejét is és a hangja szinte síró lett, mint a megbántott kisgyereké. — E héten rovancsolás lesz. A pénz hiányzik... A Fábry néven máig nem volt folt. Elhiszi, hogy nem fenyegetőzöm. Én csak azt teszem, amit minden tisztességes ember a helyemben tenne. Az öregúr lassan visszament az asztalhoz, ott hirtelen jajongva felkiáltott: — Te gazember! Tolvaj vagy! Sikkasztó, tolvaj! Könnyek gyűltek a szemébe és hörögve csapkodta az asztalt! — Micsoda piszok fráter vagy! Egy Fábry sikkaszt! Egész énje fellázadt a sikkasztás gondolata ellen. Örült kapzsisága valami egészen következetlen nyárspolgári erényességgel párosult. A rend, ami benne élt, nem tűrt ilyen megtévelyedést. Olyan iszonyattal
