Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Egri Viktor: A topázköves gyűrű
ta a pamlagna. Zihálva néztek farkasszemet. Bálint csikorogva összeharapta fogait, a gyűlölet már ki lobogott a szeméből, egészen nyers, lemeztelenített gyűlölet volt ez és az öregúr vinnyogva összelapult, csak a kezét emelte védekezőén maga elé, mintha kemény ökölcsapást várna. — Tőlem ne féljen, nem nyúlok magához. — Fulladtan és hörögve csapódtak ki Bálint torkából a szavak. — Már azt se bánom, ha nem segít... Éreztem mindig, hogy nagyon reménytelen, ha így koldulok valami alamizsnát. Hát ennek vége! Nem vagyok koldus. Nem vágyóik, érti! Az ajtó mögött félájultan vergődött a várandós aszszony, tétova kézzel a kilincset kaparta és belesírt a férfiak dühödt acsarkodásába: — Bálint, hadd beszéljek én! Bálint, hallgass az Istenért! Bálint az ajtóhoz ment és elfordította a kulcsot. Csak az asszony nyögése hallatszott a hirtelen csöndben. — Megölöd az asszonyt! — rémüldözött az öregúr. — Nem én, de maga!... Ezzel a kegyetlen pénzéhségével. Majd ha megdögöltünk, akkor talán az eszére tér. — Én megyek, nem hallgatom tovább ezt az aljas beszédedet, — mondta az öregúr, de ekkor megpillantotta az öccse kezében a revolvert. — Mit akarsz? — dadogta falfeihéren. — Ma végezni fogunk, elszámolunk ... Annyi bizonyos, hogy bolondot teszek, de akkor legalább vége lesz ennek a kínlódásnak. Vak szemmel nézett fel rá az öregúr, a keze reszketően kinyúlt a revolver felé, csupa remegés volt a teste, de még egy furcsa, idétlen mosolyt erőltetett magára: — Tedd el azt a revolvert. Engem nem fogsz megfélemlíteni. Akár meg is gyilkolhatsz!
