Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében

érkezett meg egyszer gyerekkorában Pestre. A Citadella aranyfényei összekeveredtek a csillagokkal. Amerre ellátott, csupa aranypetty volt minden... Gyenes úr... Gyenes úr! Hát az Angolparkban hintázott-e? Ezt még elfelejtettem elmondani.

— Köszönj,

Gyenes úrnak... Még lekési a vonatot miattad.

Ágnes ajka hangtalanul mozgott.

Az ügynök megsajnálta. Érezte, hogy valami különös megy végbe benne, szeretett volna hozzálépni és apásán megsímogatni a haját. Vagy legalább is mondani valamit, aimitől felderűi az arca. Töprengve keresgélt egy vigsztaló szót, egy bátorító gesztust, de nem talált semmi olyat, amit méltónak érzett volna ehhez az ünnepélyes perchez.

— Na

mozogj, fiam, mozogj! Én is éhes vagyok!

Gyenes úr vörös lett, mintha rápirítottak volna.

— A

második részletet ráér, nagyságos asszonyom karácsony után küldeni, ezt én elintézem a céggel, — hebegte és suta mozdulattal kievezett az ajtón.

Ágnes csak állt. Ügy hatott ez rá, mint egy olyan ember mozdulata, aki veszi a ruháit, amiből ráeszmél, hogy eddig meztelen volt...

A szeméből kigördült egy könny és lustán az áliára folyt.

Aztán kiment a konyhába, leguggolt a tűzhely elé és fújta, élesztgette a kialudt parazsat, míg a torka, szeme tele nem lett füsttel...

V.

— Valami

bajod van? — kérdezte Jankó és nagy, húsos tenyerét Ágnes forró homlokára tapasztotta. — Nincs lázad?

Ágnes nemet intett. Hetek óta kitapinthatlan fájdalmai voltak, minden tagjában tompa sajgást érzett. A szíve rendesen végezte funkcióját, de mintha vala