Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-03-01 / 3. szám - Pfeiffer Miklós Dr.: A nemzeti és vallásos gondolat kölcsönös viszonyáról
hét a különféle népek relatív békés egymásközti életének. (Azon esetleges megjegyzésre, hogy a vallás dacára is mennyi háború volt és van még ma is, mint historikus csak azt válaszolom, hogy mennyivel több háború lett volna a vallás szelídítő hatása nélkül. A tulajdonképeni vallásháborúk pedig a legerősebb feszültségig fokozódó vallási véleményeltéréseknek mindenesetre nagyon sajnálatos kirobbanásai.) Ha vallom is és hirdetem a különféle nemzetek közötti testvériséget (ami fontos vallási tétel) az emberi gyarlóság folytán akkor is lesznek — ellentétben ezen elvvel — konfliktusok nemzetek és nemzetek között. Ha azonban más népek és nemzetek életjogát elvben sem ismerem el, akkor a háború nem sajnálatos kivétel lesz, hanem állandóvá intézményesül. Akkor olyan lesz a nemzetközi légkör, hogy az minden nemzetnek minden más nemzet elleni háborújára, ez pedig végeredményben az összes nemzetek végkimerűlésére, tehát végpusztulására fog vezetni. Ezért fontos a vallás nyújtotta nemzetfeletti elveket kellőkép szem előtt tartani. Ma, midőn más fajok lenézése és más fajok iránti gyűlölet kezd mindinkább elharapódzani, a fajok közötti méltányos szellemnek is fontos tényezője hivatott, hogy legyen a vallás. Ha a vallás — amint röptében láttuk — közvetlenül és közvetetten annyi hasznot nyújthat a nemzeti gondolatnak és nemzeti életnek, miért fordulhat mégis elő, hogy e kettőt a vallás és a nemzeti gondolatot egymással szembe is helyezik? — Erre óhajtanék a következőkben röviden megfelelni. Nemzeti és nyelvi harcok idején előfordulhat, hogy történnek kísérletek arra, hogy a vallást és annak intézményeit egyoldalúan az egyik nemzet érdekében és a másik nemzet rovására, hátrányára, visszaszorítására használják fel. Ilyenkor fennálhat az a veszély, hogy valakinek vallásos és nemzeti öntudata közt ellentét merül fel. Azonban teljesen téves lenne ilyenkor a nemzet és a vallás (egyház)
