Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében
Darina kabátját, az én gépem görbén varr, az ördög vigye el! És folyton kiugrik, tépi, szakítja a cérnát. Ágnes szeme előtt rezegni kezdett a Fogyasztási Szövetkezet újonnan mázolt cégtáblája. — Én is hazaszaladolk, — mondta küzködve és vigyázott, hogy a hangja közönyös maradjon. Otthon, amíg az átnedvesedett cipőjét lehúzta, érezte, hogy belül is fázik, olyan csontos hidegség járja át, melyet nem képes kivacogni magából, csak rázza a testét, mély markolással, gyilkosán. IV. Az ügynök már kezében tartotta a megrendelőlapot, amikor Ágnes megkérdezte tőle: — ön magyar? — Hát kérem, az úgy van... tulajdonképen... — Igen vagy nem? Az ügynök fürkészve nézett rá. Mit akarnak tőle? Napok óta úton van, hajnalban kél, vicinálison, parasztszekéren rázatja magát, kocsmában eszik, és ez az egyetlen üzlet, amit kötött. Csak nem akarják ezt 'is sztornírozni? — Nehéz az élet, — mondja kitérően. Ágnes közelebb lép. — Nekem is nehéz, — mondja halkan, — mert én is magyar vagyok. — Óooih! — Az üzletszerzésben elkopott alázatos arc, mely sunyi fondorlatokkal bűvészkedj ki magának a kenyeret, felszabadúltan néz Ágnesre. Ah, hisz akkor nincs mitől tartani. — És Nagyságos Asszonyom beszél még magyaréi, illetve... szokott még magyarul beszélni? — Itt nincs kivel... A férjem tud, de nem szokott. Valaha magyar iskolába járt, de most már nehezére esik neki a nyelv... Hisz nincs is értelme... Azt akarja, hogy én tanuljam meg minél jobban a szlovákot.