Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Kovács Endre: Az új humanizmus

Ortega és Jaspers két európai súlyú képviselői a szellem lázadásának minden technikai kényszer és nivellizálódással szemben. Mindketten hangsúlyozottan vallják, hogy a mai ember kénytelen elfogadni a kor valóságos helyzetét, de nem köteles belenyugodni. Társadalmi programjuk nem romantikus visszavágyódás a múltba, mint Bercfajev-é s nem is erőszakos megváltoztatása a társadalmi rendnek, mint a forradalmi szocializmusé. Lázadás, igen de elsősorban azok ellen, akik ma a társadalmi élet minden terén reformokért kiáltanak. Jaspers helyesen látja, hogy a mechanizált termelés mechanizált, lélektelen emberanyagot gyárt. Mindnyájan ismerjük a társadalmi termelésnek ezt a szánalmas futószalaggyártmányát. Az átlagemberek uralma a társadalmi élet minden terén mérhetetlenül nagy s a szellemi nemesség mozgalma úgy jelentkezik, mint teljesen jogos és érthető visszahatás a kor hazug ideáljaival szemben.

Sem Ortega, sem Jaspers említett művében nincsen szó kimondottan humanista eszményképekről. Szellemtörténeti helyük mégis a humanisztikus felfogású gondolkodókhoz tartozik, mivel az általános európai légkörben hangot adtak annak a ma még kissé tisztázatlan szellemi áramlatnak, melynek végső célja mégiscsak az emberi élet humánusabbá, szellemmel telítettebbé tétele s a formák szigorúbb törvénye. Ezzel a humanisztikus kultúrával Jaspers nem áll magányosan a német szellemi életben, hiszen már Stefan George kemény költői notizmusa is ennek az arisztokratikus elitnek a jegyében történt. Ügy ahogy Stefan George egy új étosz képviselője s a modern kor új hervizmusának típusát képviseli, Jaspers is egy mozgalom kifejezője, mely napjainkban csinál történelmet.

Az új szellemi nemesség mozgalma ma már országhatárokra való teikntet nélkül állítja sorompóba az embereit. A humanizmus problémája centrális helyzetet foglal el ezekben a mozgalmakban. Csak egy-két könyveimre utalunk bizonyságképen: Brice Paraine: Essai sur la misére humaine, Giuseppe Toffanini: La fine de l'umanesimo; Th. Haecker: Christentum und Kultur, J. Auchenno: Conversion á l'humain stb. Ezeket a humanisztikus tendenciájú mozgalmakat a szellem tisztelete vezeti szemben az ösztönök dicséretével (Spengler) és a technikai tyrannizmussal. A humanizmus itt nem közös emberszeretet fogalmat jelent, hanem a szellem fegyelmét és belső mértéktartását, tradíciót, melynek szálai Európa legnemesebb kultúrperiódusába nyúlnak vissza, mindenekfölött pedig az emberiesség törvényét, mely ha kell, gátat vet az emberi gyűlölködéseknek, az érdekek kíméletlen tülekedésének s a szellem magasabb parancsával megállást parancsol ott, ahol a mohó indulat ölni akar.