Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-03-01 / 3. szám - Palotai Boris: A két Vargóczy
keskeny, fehér sáv fénylik elő s a szájaszélén csipkés hab- Mint egy rongybaba olyan, a lábai puhán lógnak kétfelé, a teste összecsukliik, teremtő Atyám, hisz már nem is él... Azt hiszem, süket csend feszült a szobában, csak belülről hallottam zakatolni a hangom, kint minden megállt, mintha hirtelen elfogyott volna az energia, mely a gondolatot cselekvésbe zökkenti... Végre! Vargóczy lomha teste megmozdul, odébblép az ablaktól s úgy mondja gyűlölettől nehéz hangon: — Mint egy beteg állat... mint egy vak macskakölyök... nyavalyás!. •. Ezt teszi velem. Az én fiam ... az én vérem ... gyalázat! iEI fog bukni — gondoltam gyámoltalanul —, nincs menekvés. Most az erőfeleslegnek az a szédítő érzése fogott el, amely kemény mozdulatokra lódít, hangokat csihol ki, sok zuhogó beszédet. Torkomra feszítettem az újjam, hogy visszatartsam az indulatszavak bő kuruttyolását, de az idegeimnek nem tudtam parancsolni, a lábaim elszabadultén iramodtak neki, és futottam körbe-könbe, hogy valahogy .lerázzam ezt a nyers mozgalmasságot. Szédülve megálltam. Mihály a széken feküdt elnyúlva, valószinűtlenűl kicsi volt, mintha a csontok kihulltak volna belőle. Föléjeihajoltam s úgy figyeltem gyönge lélekzetvételét. Most reszketni kezdett, mint a hártyapapir, melyet meleg tenyérre tesznek. * — Már csak egy nap, — mondta Mihály, — és vizsgázom. — Már csak egy nap, — mondom én, — és hazautazom. — Elutazik? — Persze. Mit csináljak itt nyáron? Anyám már alig vár. — Talán mégse megy el.
