Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Nyíresi-Tichy Kálmán: A hamvai himlő

NYÍRESI-TICHY KÁLMÁN:

A HAMVAI HIMLŐ

A fecskék szorgalmatosán cikáztak az ér fölött, olykor kényesen megmártogatták szárnyuk hegyét a vízben, nem feledkezvén meg mindezen közben a vidám csicsergésről sem, am'i kiváltképen dukál a fecskék részéről az ilyen szépséges nyáreleji reggelen, amilyen ez volt. Könnyű, habos Ibárányfelhöcskék úszkáltak a zafír kék égen, távolabb valahol, az ér mellé sorakozó égerfák sőréjéből vadgalamb bugása hallatszott, a selyemlevelü fűzfák pedlig hűvös zöld boltíveket vontak a széles Sajó főié, — az ott kanyargóit, amerre az ér fürge vize igyekezett nagyobbik testvérével való boldog találkozásra.

A falu aranyos verőfényben pihent a háttérben, mint Isten békességes ölén. Tornya bizakodva mutatott a magasba, mintha mondaná: Fölöttünk a Gondviselés! Ne féljetek, népek! Pedig, hajh, a Gondviselés akkoron mintha kicsit elfelejtette volna az árva magyart. A török hadait nyögte az ország, nemes Gömör vármegye s benne Hanva község is, azzal a bizakodó égbemutató toronnyal. Nem mondhatjuk, hogy örökké nyakukon ült a pogány, de ember flia soha nem tudhatta, mikor szakad reá a baj a hitetlenek zaklatásaiban.

Az idők terhét tudva kicsit elcsodálkozunk a vidám zsivajgáson, mely az ér mellől a füzesek felé száll. Az igaz, hogy csupa női hang keveredik onnan a fecskék csicsergésével: asszonyok, lányok csicseregnek ott a maguk módján, dallana'k erősen, rikoltanak is néha, — ami a viz közelségét véve érthető, — kacagnak édesdeden, egymás huncutságán, falubeli híreken, ott van köztük Vasas Kati, akinek a pergő nyelvecs'kéje egymaga képes volna szóval tartani az egész sokadalma!.