Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében
kodó reggeli beszélgetések: —Akarsz kávét? — Méssz már? — Ott a kalapod ... Ha megkérdezte volna valaki, mit akar elmondani, meggyónni, nem tudott volna rá felelni... Talán szavak nélkül beszélgetett volna, elengedett pongyola vonásokkal fejezte volna ki, hogy hozzátartozik, gömbölyű, otthoni mozdulatokkal, hogy segítségére lesz, s egy szemvillanással, hogy minden úgy történik, ahogy akarja ... — Csak menj, ha muszáj menned és ... a parasztasszonyt mindjárt elküldöm, — mondta végűi és leszedte az asztalt. Jankó már bánta, hogy itthagyja egyedül, rögtön az első napokban. De mit csináljon? Még az kéne, hogy azok kicsufolják, hogy az asszony szoknyáján ül... Talán később megy le ... akkor már nem találja ott Jozsót... és Ágnesnek úgyis dolga van .. Keresni kezdte a botját, hogy ezzel is húzza az időt. — Na, megyek, — mondta és tovább álldogált... Ez a tétovázás ingerültté tette. — Hisz te miattad megyek közéjük, a te érdekedben! — kiabálta tele szájjal, mert érezte, hogyha most halk hangon beszélne, olyan gyengeség fogná el, hogy nem bírna innen elmozdulni... Sarkig kirántotta az ajtót és botjával kopogva, hadonászva sietett le a lépcsőn. III. Kovászos, őszbehajló szél csimpaszkodott a fákba, melyek meggörbedt gerinccel hideglelősen reszkttek. A levelek átlátszósárgára fonnyadva hulltak a földre, a rothadás édeskés szaga úszott a levegőben s szinte jól esett az eső, amely erős tenyérrel szétpaskolta a lebegő színeket, illatokat s fekete sárrá dagasztotta a földet. Ágnes ölbeejtett kézzel ült az ablak mellett, abban a félébrenlétben, mikor a dolgok megtisztulva, éles
