Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében

— De

egészen jó volt, csak én ezektől az ételektől már egy óra múlva éhes leszek... 2—3 knédlii, 2—3 bukta és el vagyok vele estig.

Ágnes nem szólt... Persze bele kell simulni az itteni szokásokba, ízekbe, színekbe, gusztusba ... hisz ez igazán nem nagy dolog.

Jankó szélesen megtörölte a száját és csókot cuppantott a nyakára. Ágnes idegenkedve húzódott el. Jobb lett volna most egy olyan csendes, bensőséges csók, ez a cuppanás semmit sem jelentett.

— Nem

dűlsz le egy kicsit?

— Most

nem lehet... Átugrom a szolgabíróékhoz, hadd szelídüljön egy kicsit. Ott van a jegyző is, meg a főtisztelendő ... jó ha most bratyizom velük, mintha semmi sem történt volna. Mintha még legényember lennék... Mire megbékülnek, te is megtanulsz jól beszélni... Bár nem is egészen ezen múlik a dolog.

Szívott egyet a fogán, megvakarta tarkóját, elkedvetlenedve bámult maga elé.

— Este,

ha hazajövök, segítek neked kirakosgatni a kézimunkákat... Azokat, amiket te csináltál nekem.— S buzgó nevetéssel tette hozzá: — megrendelésre.

Ágnes hallgatott. A kézimunkákat nem akarta felteríteni, rikító, ügyetlen holmik voltak, ízlése ellen valók ... De érezte, hogy kár lenne ellenkezni, azokat a jó, friss patyolatfehér térítőkét, amit még a zárdában csinált s a vidám „írásos" párnákat, háziszőtteseket úgysem tudja ideerőszakolni... Még sem lesz otthona, csak amolyan szoba-konyhás lakása, ahol eszik, dolgozik, szeret... Most itt kéne maradni Jankónak, hogy megnyílt szívvel közeledjenek egymáshoz, hisz ezek a délutáni meghitt órák az igaziak s nem az éjszakai susogások, lamikről agy, szív, ideg nem vesz tudomást, csak a felborzolt érzékek lihegik egy szédült másodpercben ... vájjon milyen súlya, nyoma van annak a mindennapok pergésében ... S mit jelentenek a kap