Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-03-01 / 3. szám - Sellyei József: Borbála sorsa
SELLYE! JÓZSEF: BORBÁLA SORSA. Borbála asszony paraszti sorsa énekel mostanában a napjaimba, akár valami melódia. Pedig nem is melódia, hanem a falu-kaoszból foszlott dübörgésben kicsendülő üteny. Története van. Hétköznapos élet, mlint akármelyik parasztasszony élete, aki az udvaron csoszog, cslirkéket etet, dolgozik és beszél és minden azt jelenti körülötte, hogy paraszt. A munkában és a törődésben családot jelentett a férjével a pár holdacska földön. A férje a háborúba sorozódott. Volhiníában és Tirolban volt a harcokban. Tüdőlövéssel halt meg. Hadiözvegy életet élt Borbála. Alap lett az életéhez a havi háromszáz koronás nyugdíja, alap volt a gyermektelensége, olyansága: igazi özvegy élete. A paraszti vonatkozás a rokonai figyelővoltában nyilatkozott meg körülötte. A rokonainak abban az örömös megnyugvásában, hogy gyermektelen özvegyasszony ő, akinek földjei vannak. Akinek földjei vannak és ezek annyit jelentenek, hogy Borbála halála után egyszer majd jussos tulajdonnak szán tód ik egypár barázda a rokoni barázdák mellé. Jelent az ilyen vonatkozás annyit, hogy a rokon el meri gondolni a maga gondolatát: no, nem is hat hold föld az, amit én a gyerekeimre hagyok, hanem hat és fél hold, mert a Borbáláról is jut majd rájuk hatszáz négyszögölnyi darab. Jelent az ilyen vonatkozás annyit, hogy a rokonok úgy vigyázzák Borbálát, akár valami magányos dereglye úszna a folyó közepén és ők a parton állnának hosszú dorongokkal és vigyáznának arra, hogy partot
