Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-03-01 / 3. szám - Isépy Nata: Lelkek a kard élén
operámból, ősszel lesz Bécsben a bemutatója. Ámbár ez is vállásos tárgyú, de talán mégis tetszeni fog magának, mert eredeti indus motívumokból állítottam öszsze. — Feltámasztja a pianino fedelét, lágy akkordok ébrednek az ujjai nyomán. — Ez a kis út, — az asztaltól a zongoráig, — keskeny szakadék felé iveit palló, ami magától göngyölödik fel utána és elválasztja tőle az asszonyt. Már tudja, hogy az útjuk két egyenes, egymásmelleit a végtelenbe futó út, amik sohase találkozhatnak többet! Csejti játszik. A mély, tömör hanghullámok beborítják tarka köddel, elkülönítik az asszonytól egészen. — És L'il magáramarad a hirtelen sötétedő szobában. A hangok elérnek hozzá, de a gondolatait nem fogják meg. Csodálkozva néz körül: — Mit keresek én itt, egyedül? Idegen asszony egy idegen embernél? Hiszen más volt az, amiért én idejöttem! Előre éltem ennek a délutánnak! A férfi várt itt rám, nem a nagytudásu professzor és az asszony sietett ide, nem az újságíró! Mi volt az, ami megbontotta a varázst köztünk? Durva kézzel rázott ki szép, szerelmes kábulatomból és józanra ébresztett még a beteljesülés e'őtt!— Könnyek ülnek a torkán és meleg cseppekben hullnak a szivére. A férfi belevész a zene áradatába, de nem tud elmerülni benne. Fojtogatja az elégedetlenség valami miatt, ami ellen nem tud tenni semmit. — Hogy vártam azt az asszonyt, jó Isten! Mennyi vággyal, szélesre tárt szívvel, szédülten az örömtől, mint a hívő a kinyilatkoztatás előtt! Hiszen ő jelenti nekem a Nőt, akit mindig kerestem munkától megfertőzött életem egyedülvalóságában! És egyetlen perc alatt szakadékot árkolt közénk a hitetlensége! Mélyet, áthidalhatatlant. — Reménytelen férfizokogás zeng fel a muzsikájában, gyászinduló lesz belőle, ami láthatatlan gyászkocsi után ballag.
