Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Isépy Nata: Lelkek a kard élén

Csejtinek furcsa melegség támadt a mellében tőle. Meghívta ide a műterembe a társaságával együtt, Lil ragyogott: hogyne, boldogan eljön, — de egyedül! Ha mások is lennének rajtuk kívül, akkor nem lehetne egészen az övé amit látni és hallani fog. így mondta és Csejtiben magasabb lángot vetett az öröm. Most aztán itt van, itt libeg a parfümje, mosolya, egyenes, karcsú teste elefántcsontból faragva, mint egy kis aethiopiai szobor! Csejti némán gyönyörködik benne. Tapasztalatlanságában eszébe sem jut, hogy ő, mint férfi van-e hatással Lilre? Különös zsibbadtság borítja be, amit színben harsogó pirossal tudna legjobban kifejezni. Zavarban van és örül, hogy ezt nem lehet észrevenni rajta.

— Úgy

látom, a víz már forr, úgy-e, lesz olyan kedves és betölti a teát? — kérdi olyan nyugodtan, ahogy csak tudja. Lil is eífogdódottan babrál a teaasztalon.

— Tessék,

parancsoljon!

A tekintetük megfogja egymást a kínai csészék párája fölött és nem is ereszti szabadon most már. Az asszony hűvös keze fészket ver a férfi meleg tenyerében.

— O'yan

jó, megbízható fogása van a kezének! — mondja csendesen.

— Más

semmi? — akarta kérdezni a férfi, de a szó kettétörik a száján- A körbefutó, alacsony törökdivány egész közel hozta őket egymáshoz. Veszedelmes némaság feszül közéjük, csak a vágyuk gomolyodik öszsze benne alaktalan sűrűséggé. Egy pillanat még és ez a feszültség öleléssé enyhül a két egymáshoz sodort ember karjában.

De a perc lejár, mint már annyiszor és eseménytelenül húzódik át felettük. — Lil kijózanodva nyúl a csésze után.