Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Kritika - Szalatnai Rezső: Illyés Gyula: Puszták népe Pannóniában

át ez a szó, hogy puszta és a puszta fia azonos lett a szabadsággal s képzeletünkben lóháton jelenik meg s végigszáguld mondjuk a Hortobágyon. A ló ritkaszép példány, ai lovas etnográfiai remek és embertani mintakép a magyarról. Hohó! Ez a kép így nem érvényes többé. Sem a puszta fia, sem a betyár romántikus képe nem valóság már, hanem csak magyar városi, lényegszerint középosztálybeli elrajzolt képzet. A valóságos pusztákon, mint amilyeneket Illyés Gyula ír le, a pusztai lakó ahhoz a „három millió koldúshoz" tartozik, mely a mai Magyarország lakosságának közel egyharmadát teszi ki. Az a réteg az, melyről évekkel ezelőtt írt ilyen címmel könyvet Oláh György, a Milotay-lapok publicistája. Most Illyés tárja fel e népréteg igaz életét. Történelmet is ír róla. Megírja a modern magyar történettudomány egyes tájkutatási adataira támaszkodva meg a magyar népi keveredés és nemzeti kifejlődés új elmélete szerint, hogyan jött létre a pusztai zsellérek jobbágysorsa már az Árpádoktól kezdve. A közös származás mélytüzű, dacos és humanisztikusán mai együttérzésével lépi át a tanyák és kis házikók füstlepte küszöbét.

A kép most már hibátlan tempóban gyűrűzik egyre erősebben. Semmit sem hagy ki, csodalatos ez az alapossága s társadalomtudományi közléseinek cseppet sem fárasztó adatszerűsége. Megeleveníti előttünk a tájat, a szülőföldjét. Sárrét és a Sárköz vidékét, de nem a falvakat, mert a falu nem azonos a pusztával. A pusztai gyermeknek olyasmi a falu, mint a falusinak a város. Külön világ ez. De ki ismerte a pusztát? A társadalom szélén, legszélén élő elszigetelt társadalmat, mely oly vékony s esetleges szálakkal szövődik csupán a nemzetet alakító többi osztályhoz. Nagy uradalmak terülnek el itt: az Apponyiak és Zichyek, a Kőnigek és Strasserek birodalma. Ott áll e birodalom közepén a szép park, parkban a kastély a templommal, aztán jönnek a gazdatisztek lakásai, az ispánokéi, jönnek a magtárak, az istállók s végül a napszámosok, a pusztán dolgozó robotosok lakásai. Ezt a lakást, erkölcseit, múltját, nevelését, a lakók néma kiszolgáltatottságát, nemi életét, szokásait, vallásosságát, különös szomorú közönyét, amelylyel az élet és halál pallóján áll ez az embertípus egészségügyét, fiainak kiemelkedését s a társadalomba való kivándorlását mind-mind úgy írja meg, hogy hitelesnek találjuk írását, tudományos értékűnek s mégis olvasmánynak a szó szépirodalmi értelmében. Néhány évvel ezelőtt Illyés már küldött tudósításokat erről a tájról. Ijesztő vijjogás volt ez a hűvös, tárgyilagos stílusban közölt jelentés arról, hogyan szivárog be az ősi magyar vidékre a Dunántúl déli