Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Kritika - Szalatnai Rezső: Illyés Gyula: Puszták népe Pannóniában

keik már portugálul beszélnek! A kivándorló elveszett hazája számára, mert a legritkább esetben történik meg az, hogy valaki annyit szerzett magának, hogy hazatérhet s otthon házat vehet magának.

Teljessé teszi Wifd Lajos munkáját az a gazdag képanyag, amivel mondanivalóit sorra illusztrálta. A jó beállítású felvételek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a könyv írója elérje célját s néhány órára bevezet bennünket egy ismeretlen ország csodái közé s megismertet bennünket annak népével. Wild Lajosnak még bizonyosan vannak mondanivalói, miknek középpontjában a művében szerényen félretólt emberi alakja áll. Ezt a könyvet várjuk tőle, a hősi küzdelmek könyvét, hogy mindenki okuljon belőle s le vonja azt a tanulságot, melyet a kiadó szellemesen ekképpen fogalmazott meg: essél a Grönland öJrökös havára, essél a forró szerecsen homokra, akarj és segíts magadon s az Isten is megsegít.

MARÉK ANTAL.

Illyés Gyula: PUSZTÁK NÉPE PANNÓNIÁBAN. — Budapest. Nyugat-kiadás 1936.

Illyés Gyula, a költő, a Nehéz föld, a Sarjúrendek és a Szálló egek alatt című verskötetek szerzője, Babits Mihály mostani Nyugatjának egyik legigazibb tehetsége, akinek 'tökéletes művésziességű verseit oly nagyon szeretjük s idézgetjük, könyvet írt a dunántúli pusztákon élő magyarságról. Puszták népe a könyv címe, a Nyugat adta ki, nagy sikere volt az 1936-os pesti könyvnapon s most kezd, mint látható, behatolni a magyar nyelvterület minden részébe. Cikkek, kritikák, viták és az olvasók fokozódó érdeklődése kíséri nyomon. Ez a könyv egyforma hatást vált ki Erdélyben és Szlovénszkón, Szabadkán és Bécsben, Budapesten és Párisban. Mert új, meglepő tájékoztatást nyújt a magyarság egyik részéről, a pusztai cselédekről. Föltép egy ismeretlen világot, melyről azt se tudtuk, hogy a nemzethez tartozott, minden erkölcsi érzékünket és szétszóródó figyelmünket mozgósítja tárgya iránt, megráz, szorongással tölt el s a forrongás nagy építő hullámzásával hatalmába kerít. Kevés könyvről mondható ez el, pedig e könyvnek nincs is vége mint szokás, hisz ez az írásmű nem regény, nem is költemény. A költő prózát írt, tanulmányt szépirodalmi ösztönnel és igénnyel: szociográfiát és történelmet és ethnológiai értekezést egyszerre a gyermekkori visszaemlékezéssel. Mondanivalójának nincs vége, mert nem történetről van szó, hanem valóságról, melynek folytatása,