Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Színház, film, rádió - Volt egyszer egy asszony. Fendrik Ferenc regényes színműve
jól kiérdemelt kínlódását és a mese szerint szabályos kibékülést. Meg kell állapítani, hogy az író a darabot játékszerűnek írta és csak a színház játszotta azt valóságszerűnek, — így a többfelelősség az övé. A darab rendezője (játékmestere) Kiss Ferenc népszínművész a javából. Ö a népszínműszabályok értelmében dolgát is jól végezte. Mégis, valószínűen jobban jártunk volna, ha Németh Antal igazgató rendezte volna a darabot, az ő új színházelmélete szerint — bohózatnak. A szereplőket két részre osztjuk; akik pontrólpontra követték a színpadi utasítást, és akik nem. Egyéni játékkészségükre hallgattak: V a s z a r y Pi ri, Somogyi Erzsi és Makláry Zoltán. Ha a darabot hozzájuk igazodva rendezik — ami a világ legnagyobb színpadain is bevett szokás, — a Nemzeti színház ma egy érdekes játékteljesitménnyel lenne gazdagabb. Lehot ay Árpád nagyrészt a Falurossza és a Sárgaicsikó „hőseiből" élt. Tapolczai Gyula pedig hangban és figurában egy rikító-rossz G ö r e Gábort „adott". A népszínműpártiak közül jók voltak: T. Halmy Margit, Bartos Gyula és Juhász József. VOLT EGYSZER EGY ASSZONY* Fendrik Ferenc regényes színműve. Vígszínház. Induló színpadi írót vett műsorára a Vígszínház, bemutatkozó szerzőt ennél nagyobb kitüntetés és öröm nem is érhet. Hatalmas lendülést jelenthet ez egy fiatal életnek — jövő fakadhat belőle. Ebben az esetben adva van egy világhírű színház és egy ismeretlen vidéki fiatal újságíró. A Vígszínház és Fendrik Ferenc. A Vígszínház színpada nemcsak a kezdő, de a beérkezett szerzőknek is a vágyak csúcsa, míg a Vígszínháznak a Fendr i k Ferencek csak sűrűn és leginkább hiába kopogtató érdektelen ismeretlenek. A színház tehát mindig egy nagyszámú kezdő szerzővel áll szemben. (Színházanként,, évenként átlag 30—40 kezdőszerző és 80—100 darab esik.) Éppen ez a kivételes heiyzet jelenti a színház részére a legteljesebb felelősséget, minden színpadra kerülő kezdő darabjáért, a kezdőszerző helyett is legelsősorban helyt kell állnia. Fendrik Ferenc színműve a Volt egyszer egy asszony ügyes színpadi munka, dicséretére válna jóval gyakorlottabb szerzőknek is. Alakjai pedig hétpróbás színpadi alakok. A gazdag-barátok jóvoltából nagyéletet élő gyönyörű „aszszony." A tapasztalatlan, de művészhajlamú fiatalember aki kis bankhivatalnok és özvegy anyját és kishúgát kell eltartania. A jogait mindig legrosszabbkor érvényesítő,