Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-12-01 / 10. szám - Kovács Endre: Györkértelenek
menyéről. Néha, nagyritkán megmozdult bennem a lelkiismeret, ilyenkor szent fogadalmat tettem, hogy szakítok eddigi életmódommal és komolyan nekifekszem a dolognak. Mint utólag mindig kiderült, minden ilyen nekilendülésem hiú vágy maradt csupán és én egyre inkább átadtam magam a szent semmittevésnek, világnézetet, pózt alkotva különc viselkedésemből. Két évig tartott ez az élet. A szerencsés véletlen véget vetett a brünni éveknek. Egy haragosom beárult az apámnak, aki maga jött fel Brünnbe, hogy meggyőződjön arról, mire is költőm a pénzét. Megérkezése megváltott a régi környezettől. Azonnal csomagolni kellett és indulni haza. Nem tehettem semmit, hiszen az apám támogatása nélkül akkor még a kenyeremet sem tudtam volna előteremteni. Haza mentem tehát egy félévre. Tovább nem bírtam ki ebben a környezetben. Pozsonyba jöttem. Beiratkoztam a filozófiai fakultásra. Nem volt ezzel semmi különösebb tervem, de hát valamit kellett csinálnom ... Odahaza kölcsönösen úntuk már a helyzetet, egypárszor csúnyán összevesztem az apámmal, aki napjában a fejemhez vágta« brünni bűnözéseimet, amiket őszintén megvallva ekkor már magam is sajnáltam. Idővel úrrá lett bennem a jobb belátás, a hiúság is bántott, hogy félember maradtam minden anyagi lehetőség mellett, de már nem lehetett visszavarázsolni az elúszott éveket. Egy szemesztert töltöttem a filozófián. Nem tanultam, inkább csak az ürügy kedvéért jártam az egyetemre. A félév elmúlott, már éppen beleéltem magam az új környezetbe, amikor az apám írt, hogy azonnal üljek vonatra, mert állás kínálkozik részemre. Mit tegyek? Maradjak Pozsonyban és ezzel égessek fel minden hidat köztem és a családom közt vagy hallgassak a szülői kérésre és legyek kenyérkereső ember? — Mit csinált erre ön? — kérdezte Miklós. — Győzött bennem a gyengeség, a család iránti belémnevelt ragaszkodás és talán némikép a józan belátás is és hazamentem. Otthon aztán nagy csalódás ért. Valami útmérő hivatal keresett embert és nekem, mint mérnökjelöltnek, esélyeim voltak. Ezentúl naponta kijártam az országútra, ellenőriztem a munkásokat és hasonló dicséretes dolgokkal bibelődtem. Már-már úgy látszott, hogy magába olvaszt a jó vidék... Kisházy szünetet tairtott, ami úgy hatott, mintha be is fejezte volna visszaemlékezéseit. Miklósnak csak most tűnt fel, hogy mennyi közös van a kettőjük sorsában. Mérhetetlenül izgatta most már a fokozatosan feltárulkozó élet,
