Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Kovács Endre: Györkértelenek

menyéről. Néha, nagyritkán megmozdult bennem a lelki­ismeret, ilyenkor szent fogadalmat tettem, hogy szakítok eddigi életmódommal és komolyan nekifekszem a dolog­nak. Mint utólag mindig kiderült, minden ilyen nekilendülé­sem hiú vágy maradt csupán és én egyre inkább átadtam magam a szent semmittevésnek, világnézetet, pózt alkotva különc viselkedésemből. Két évig tartott ez az élet. A szerencsés véletlen véget ve­tett a brünni éveknek. Egy haragosom beárult az apámnak, aki maga jött fel Brünnbe, hogy meggyőződjön arról, mire is költőm a pénzét. Megérkezése megváltott a régi környe­zettől. Azonnal csomagolni kellett és indulni haza. Nem te­hettem semmit, hiszen az apám támogatása nélkül akkor még a kenyeremet sem tudtam volna előteremteni. Haza mentem tehát egy félévre. Tovább nem bírtam ki ebben a környezetben. Pozsonyba jöttem. Beiratkoztam a filozófiai fakultásra. Nem volt ezzel semmi különösebb ter­vem, de hát valamit kellett csinálnom ... Odahaza kölcsönö­sen úntuk már a helyzetet, egypárszor csúnyán összevesz­tem az apámmal, aki napjában a fejemhez vágta« brünni bű­nözéseimet, amiket őszintén megvallva ekkor már magam is sajnáltam. Idővel úrrá lett bennem a jobb belátás, a hiú­ság is bántott, hogy félember maradtam minden anyagi le­hetőség mellett, de már nem lehetett visszavarázsolni az elúszott éveket. Egy szemesztert töltöttem a filozófián. Nem tanultam, in­kább csak az ürügy kedvéért jártam az egyetemre. A félév elmúlott, már éppen beleéltem magam az új környezetbe, amikor az apám írt, hogy azonnal üljek vonatra, mert állás kínálkozik részemre. Mit tegyek? Maradjak Pozsonyban és ezzel égessek fel minden hidat köztem és a családom közt vagy hallgassak a szülői kérésre és legyek kenyérkereső ember? — Mit csinált erre ön? — kérdezte Miklós. — Győzött bennem a gyengeség, a család iránti belém­­nevelt ragaszkodás és talán némikép a józan belátás is és hazamentem. Otthon aztán nagy csalódás ért. Valami út­mérő hivatal keresett embert és nekem, mint mérnökjelölt­nek, esélyeim voltak. Ezentúl naponta kijártam az ország­­útra, ellenőriztem a munkásokat és hasonló dicséretes dol­gokkal bibelődtem. Már-már úgy látszott, hogy magába ol­vaszt a jó vidék... Kisházy szünetet tairtott, ami úgy hatott, mintha be is fe­jezte volna visszaemlékezéseit. Miklósnak csak most tűnt fel, hogy mennyi közös van a kettőjük sorsában. Mérhetet­lenül izgatta most már a fokozatosan feltárulkozó élet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom