Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-12-01 / 10. szám - Szitnyai Zoltán: Álom a pusztán
— Ez kissé bajos iesz nekem ebben a szűk szoknyában. — Majd talán így, — mondta Gési és máris felkapta az asszonyt. Szinte átrepült vele a túlsó partra. A férj továbbment, olyan helyet keresett, ahol majd megszűkül a patak medre. Végre talált is ilyet. Elhátrált, hogy némi nekifut aimod ássál lendületet vehessen az ugráshoz, majd nekiiramodott s az utolsó pillanatban megtorpant a part szélén. A megoldhatatlannak látszó feladat és az újabb nevetségesség rémületével tétovázott egy darabig. Odaát mind a ketten bíztatták, Gési a kezét nyújtotta feléje, hogy csak ugorjon bátran, ő majd elkapja. Végre rászánta magát és újabb neki'fU'tamodással ellökte magát a parttól. Rémülten nézett Gésire, a vízmeder fölött röpülve érezte már, hogy ugrásának íve nem viszi el a másllk partig, görcsösen kapta el a feléje nyúló kezét, de imégi így is bokán felül merült a patak vízébe. — Örült gondolat, így megugráltatni az embert, — bosszankodott már hangosan. Anna oda sem figyelt rá, mintha egy idegen ember beszé ne. Bódultán lépegetett Gési mellett, a nyirés fái között, mely zöld sátorlapként hajolt föléjük. Felszakadt résein keresztül befurakodó napfény aranyozta be a levelek szélét és a füvet alattuk. Eszébe jutottak sokszor megcsodált plein-air képeik a tárlatokon, az árnyak közt szétszórt napfény hasonló színeivel. Most a természet gazdag képtárában jár. Hol ujjongott, hol meg elnémult a gyönyörűségtől. Megcsodálta a gémeskutakat, legelésző teheneket és etetésre terelt, visitozó malacokat a vályú körül... Mire visszatértéik a tanyai lakóházhoz, már lefutott a nap és vacsorára terített asztal várta őket az ebéd tőben. Függő petróleumlámpa sápadt fénye világította be a szobát. Negyediknek a tanyai tanító foglalt helyet az asztalnál. Anna átvette a háziasszony szerepét,
